Kriszta
kedvencei

„Nagyon-nagyon” magyar virtus

Jajj, nagyon jó könyvet olvasok! Egyik kedvenc íróm kötetét arról, hogy „Milyenek a magyarok?”. De figyelem, csak annak ajánlatos kezébe vennie ezt az olvasmányt, akinek mentális berendezkedése nyomokban öniróniát tartalmaz. A többieknek szigorúan tilos.

D. Tóth Kriszta ajánlja

Látok, hallok, érzékelek valamit, ami velem marad. Szerintem érdekes, megindító vagy elgondolkodtató - úgyhogy megosztom veletek. Bármi jöhet,
az egész világ belefér.

D. Tóth. Kriszta ajánlja

Mert Lackfi János nem hallgatja el azt sem, ami fáj, és nem huny szemet afölött, ami kellemetlen. Lackfi megmondja a frankót, és teszi ezt olyan, tőle megszokott nyelvi leleménnyel és finom arányérzékkel, hogy amikor az ember már épp elsírná magát önmaga fölött érzett bánatában, kénytelen egy nagyot és hisztérikusat nevetni. Persze önmagán.

Nem spoilerezem a könyvet, helyette elmondom, hogy megy ez a magyarkodás minálunk odahaza.

Soha nem éreztem, hogy föl kellene matricáznom magam, mintegy jelezve a külvilágnak, hogy magyar vagyok. Itt születtem, ide térek haza, bárhová megyek, itt vannak a kulturális, kulináris és egyéb referenciáim, a szívem nemcsak piros, hanem fehér-zöld is. Szóval a dolog egyértelmű és természetes. Viszont a magyarságom soha nem vakította el a józan ítélőképességemet, és nem oltotta ki a humorérzékemet, vagyis mindig képes voltam jól szórakozni egy-egy jellemző nemzettulajdonságunkon.

De igazán jól csak azóta szórakozom magunkon (magamon), amióta saját, külön bejáratú tükröm van. A férjem személyében. Aki nem magyar. Így aztán úgy lát minket (engem), mint ahogy mi (én) nem. Rajta keresztül tudatosult bennem igazán, hogy valóban „sírva vigad” a magyar. Hogy mit jelent a gyakorlatban a himnuszunk nyitányába foglalt fohász: „Isten, áldd meg a magyart... balsors, akit régen tép...” Hogy pont ugyanolyan vagyok, mint anyámék, meg azelőtt a nagyszüleimék, amikor rászólok a vacsora közben csacsogó Lolára: „magyar ember teli szájjal nem beszél”. Na meg a szélsőséges érzelmi amplitúdók, a külső szemlélő számára a legváratlanabb pillanatokban kibuggyanó szenvedélyes harag/boldogság/bánat/öröm/világfájdalom/optimizmus/pesszimizmus. Ahogy Alex szokott fogalmazni: velünk az élet mindig olyan „nagyon-nagyon”. Komolyan vesszük, na. Mindig, minden körülmények között. Mára már megszokta, jól viseli, sőt, gyengébb pillanataiban, amikor nem figyel oda, át is vesz belőlünk néhány dolgot. De az elején bizony nem mindig volt biztos a dolgában. A nap végén szinte émelygett a gyomra az érzelmi hullámvasúttól. Mert az első kocsiba váltott jegyet, közvetlen énmellém.

Milyen nagy szerencse, hogy az angolok olyan higgadt, visszafogott, nyugodt népség... de erről majd egy másik cikkben. Mert megérdemlik. De meg ám.

Addig is, álljon itt végezetül egyik kedvenc idézetem Lackfitól, az angol családtagjaimat is rendszeresen zavarba ejtő és letaglózó magyar étkezési szokások témájában:

„Rendes magyar ember nem igazán értékeli a molekuláris konyhát, a tányér közepére művészi mozaik gyanánt kirakosgatott reneszánsz liliomrozetta-formára csoportosított, pár csepp rafinált mártással, két szál bébirépával, három szem zsenge borsóval körített kulináris luxust. A táplálék, az legyen bőséges, süssék át ropogósra vagy párolják sűrűre, legyen benne hús hússal (meg még egy kis hús is), csípjen, mint az Ántikrisztus, és ha lehet, panírozzuk egy kicsikét. Adjanak fel hozzá savanyúságot, utána vastag édességet. Előtte pálinkát. Utána kávét. Mellé karcos bort bőven. Szóval a magyar ember nem nyiszlett, vékonypénzű, kákabélű, zörgő csontú kísértet. Áramlik át rajta a világ anyaga jó kedvvel, bőséggel... A magyar férfi kedvenc zöldsége a kolbász, de mellé gyümölcsnek szalonnát is fogyaszt.”

Heti termékek

[product 22:117193,22:20051]

Régebbi ajánlók

Gasztroördög

Ugye szerintetek is gyanús, hogy mindkét anyósom (a volt és a mostani is) előszeretettel ajándékoz(ott) nekem szakácskönyvet? Az elsőt ráadásul azzal a nem gyenge címmel látták el, hogy „Szakácskönyv kétbalkezeseknek”. Hát, köszi.

Tovább olvasom

Anyusirató

„Édesanyám halála után úgy döntöttem, hogy szeretném őt nagyon jól megsiratni, mert édesapámat nem sirattam meg eléggé. Elővettem az összes fényképét, és elkezdtem ezeket nézegetni. A gyerekkori képeket, az esküvői fotóit, azokat, amelyeken együtt szerepeltünk, és addig-addig nézegettem a képeket, míg el nem bőgtem magam.

Tovább olvasom

Hét év álom

Arra ébredtem, hogy valaki néz. Kinyitottam a szemem, de eltartott jó ideig, amíg hozzászokott a sötétséghez. Egy kis nőalak sziluettje rajzolódott ki előttem. Íves derék, kerek vállak, torzonborz frizura. Amikor már látta rajtam, hogy felfogom: nem álmodom, pici, meleg kezét rátette a lapockámra és megszólalt az árnyék. „Mama...” – suttogta olyan átéléssel, ahogy csak ő tudja suttogni ezt a négy betűt. „Rosszat álmodtam, nem baj, ha bebújok az ágyadba, amíg reggel nem lesz?”

Tovább olvasom

Mit nekem a sztratoszféra...

Álltam a régi orosz AN2-es ajtajában, és képtelen voltam kinyitni a szemem. Úgy éreztem, ha megteszem, menten elájulok. És akkor kizuhanok a gépből, bele a semmibe, kb. 1000 méterrel a föld fölött. A hátamon az RS8-as katonai ernyő, a mellemen a mentőernyő, de ha elájulok, ugye, akkor esélyem sem lesz valamelyiket kinyitni. Vagyis: nekem végem.

Tovább olvasom

Az élet show-ja

Tegnap délután bekövetkezett az, amit eddig sikerült megúsznom. A gyerek akkor betegedett meg, amikor fizikai képtelenség volt otthagynom a munkát.

Tovább olvasom

Ó, Mr. Alkohol…

„...mert néha jó veled, ez nem tagadható...” A problémák akkor kezdődtek, amikor abbahagytam a lányom szoptatását. A csaknem tízhónapos gyerekre a nagymama vigyázott, amíg Alexszal lesétáltunk a Gravellines utcán a kedvenc portugál kisvendéglőnkig.

Tovább olvasom

Valóságshow

Esküszöm, hogy nem vagyok elvakult Szabó Győző-fan. Nem követem minden lépését, nincsenek otthon kiplakátolva a falak a képével, nem várom az előadások után a művészbejárónál. Csak tehetségesnek tartom és nem tudok nem figyelni rá.

Tovább olvasom

Egy angyal formája…

Babát vársz. Tudni akarod, hogy fiú vagy lány? Naná. Szeretnéd látni, amíg benned van? Egyértelmű. 3, sőt 4D-ben is? Bizony. Színesen, hangosan, filmen? Hát, ha már… Na, és mit szólnál, ha műanyagba is öntenék neked, hogy kitehesd a polcra? Mondjuk a giccses hógömbök közé, hogy mindig szem előtt legyen. Vagy vidd be a munkahelyedre és rakd az íróasztalodra. Micsoda papírnehezék válna a meg nem született gyerekedből! Öööö… mi van?!?!

Tovább olvasom

Repül a, repül a... Kriszta!

D. Tóth Kriszta vagyok. 37 éves. Repülésfóbiás. Ez az én történetem.

A dolog 5-6 éve kezdődött, nem sokkal a gyerekem születése, és közvetlenül egy rosszul sikerült korfui repülőút után. Addigra megtettem 300 ezer kilométert a levegőben, ami azt jelenti, hogy összeadva a szakmai és magánútjaim hosszát, többszörösen is körberepültem a Földet. Gond nélkül, para nélkül.

Tovább olvasom

A győztesek világa

Zajlik a Paralimpia Londonban. És zajlik a vita, hogy mikor, mennyi, milyen közvetítést kapnak róla az emberek. Én örülök a vitának, mert a vita jó, a vita előrevisz. De ez az írás most nem erről a vitáról szól. A vita (amelyben elhangzottakkal kapcsolatban persze nekem is van véleményem, meglehetősen markáns, de ez most nem ide tartozik) pusztán elindított bennem egy gondolatot, amely talán, remélem, újabb vitát szül majd... mert, mondom, a vita jó.

Tovább olvasom

Ringo, a kutyaember

Itt fekszik előttem. A lábaim előtt. Elfoglalja szinte az egész szőnyeget. Álmában néha meg-megrándul, fölmordul, vagy... szellent egy nagyot. Olyankor menekülünk a környezetéből, és kitárjuk a teraszajtót, hadd vigye ki a nyár végi szél a szagot. És a röhögésünk hangját, mert persze hogy nem bírjuk ki nevetés nélkül. Ringóval az élet csupa öröm.

Tovább olvasom

De nehéz az iskola... táska

A lista két A4-es oldalt betöltött, és már két hónapja ott figyelt a hűtőszekrényünkön. Fenyegetett, frusztrált, figyelmeztetett. De ha még véletlenül el is feledkeztem volna róla, akkor jött a lányom, lepattintotta róla a hűtőmágnest és az orrom elé tartotta azzal, hogy „naaa, mikor megyünk megvenni a tanszereket?”

Tovább olvasom

Máshogy telik

„Bár a szó elszáll, de amíg repül, figyeld, hol jár,
Mert mit mondasz, az életre kel, holnap más útra terel, mit ma nem teszel.”

(Punnany Massif: Máshogy telik)

Tovább olvasom

Két nyelv, két arany

Vágni lehetett a feszültséget a szobában. A tévében az olimpia ment, a nappaliban pedig egy angol-magyar örökrangadó. A férjem és én farkasszemet néztünk a távirányító fölött.

Tovább olvasom

Kemény meló

Nem könnyű munka Kemény Dénesnek lenni. Az utóbbi másfél évtizedben azon a háromszor öt percen túl, amit közvetlenül az olimpiai döntős győzelmek után a vízben fürdött a „fiaival”, szerintem nem nagyon volt igazán felszabadult időszaka.

Tovább olvasom

Csak nyugi London, és folytasd!

Milyen nagyszerűen hangzana, ha azt mondanám: elutaztunk Londonba, hogy megnézzük az elmúlt évek legkomolyabb dizájn-kiállítását. Legalábbis a sznobizmusfaktorom már-már kultúrházi magasságokba szökne...

Tovább olvasom

„Coming out”

„Well, hello Mr Grey” – így szólt az egyébként fájdalmasan érzelemtakarékos sógornőm posztja a Facebook- on egyik este. Ez volt az utolsó csepp. Másnap fölmentem a Bookline-ra és megrendeltem a Fifty Shades (Ötven árnyalat) trilógiát. Mind a három kötetet, naná. Minek kispályázzunk. Elvégre nekem munkaköri kötelességem, hogy tisztában legyek a legfirssebb popkulturális jelenségekkel.

Tovább olvasom

Régebbi videók...

Szabó Győző: Felszabadultabb ez a nyár...

Sokáig nem tudtam igazán jól megfogalmazni, hogy miért tartom nagyra Szabó Győzőt. Persze, sokoldalú, jó színész, a Beugróban pedig zseniális. Aztán nyár elején elolvastam a könyvét arról, hogyan jött le a drogról, és rájöttem. Azért szeretem, mert nem törődik azzal, ki mit gondol róla. Bocsánatkérés és manírok nélkül az, aki. Óriási karakter.

Janklovics Péter: Dr. Magic-be belefojtották a szót

Janklovics Péter standuposként állandó vendég a nyári fesztiválokon, ahol a fiatalok különösen fogékonyak sajátos humorára. A színész-humorista két olyan könyvet ajánl a nyári kikapcsolódáshoz, amelyek jól illenek a fesztiválozók életformájához – és persze olvasmánynak sem utolsók.

Al Ghaoui Hesna: "Jó néha semmit sem csinálni"

Al Ghaoui Hesna tehetséges, talpraesett, bátor nő. Prima Primissima díjas riporter, aki háborúról, nyomorról, válságról tudósít. Majd hazamegy és megtanul sushit készíteni a vőlegénye kedvéért.
Vagy leül festeni.

Az egyik legérdekesebb ember, akit ismerek.

Kriszta vendége aktuális kedvenc olvasmányai között Feldmár András Ébredések című könyvét ajánlja, de egy CIA-ügynök igaz történetéről és egy különleges bornaplóról is szó esik.