Kriszta
kedvencei

A győztesek világa

Zajlik a Paralimpia Londonban. És zajlik a vita, hogy mikor, mennyi, milyen közvetítést kapnak róla az emberek. Én örülök a vitának, mert a vita jó, a vita előrevisz. De ez az írás most nem erről a vitáról szól. A vita (amelyben elhangzottakkal kapcsolatban persze nekem is van véleményem, meglehetősen markáns, de ez most nem ide tartozik) pusztán elindított bennem egy gondolatot, amely talán, remélem, újabb vitát szül majd... mert, mondom, a vita jó.

D. Tóth Kriszta ajánlja

Látok, hallok, érzékelek valamit, ami velem marad. Szerintem érdekes, megindító vagy elgondolkodtató - úgyhogy megosztom veletek. Bármi jöhet,
az egész világ belefér.

Egy családról írok ma. A családomról – mármint: a másik családomról. Nem hárman vagyunk benne, hanem több tízezren. Magyarok, akiket összeköt a hazájuk, az emberi mivoltuk, és az emberségük. Ez a család itthon, nálunk már több, mint 20 éve létezik, mégis sokan semmit sem tudnak róla. Még annyit sem, mint a Paralimpia családjáról. Én magam nagyjából 9 éve vagyok a tagja ennek a nagy és ismeretlen családnak mint önkéntes, illetve pár éve mint jószolgálati nagykövet. Írhatnám azt is, hogy befogadtak, de talán jobban leírja a helyzetet, ha azt mondom: örökbe fogadtak. Mert ha az ember egyszer csatlakozik a Speciális Olimpia családjához, akkor onnan soha többé nem akar szabadulni. Tényleg külünleges emberekről van szó. Olyanokról, akik értelmi sérüléssel, vagy ahhoz társulva még egy sor más fogyatékkal együtt élik az életüket. És a szüleikről, a testvéreikről, a nevelőikről, az edzőikről, a segítőikről, az önkéntesekről. A mozgalom Amerikából, a Kennedy család környezetéből indult, és arra az alapvetésre épült, hogy az értelmi fogyatékkal élő ember is teljes értékű ember. Nem kell, hogy láthatatlan legyen, hiszen létezik, ugyanazt a levegőt szívja, mint mi, egy, a mienkhez nagyon hasonló tüdő segítségével. Sorsa, sikerei, kudarcai, érzelmei vannak - tehát szeret és gyűlöl, dühös és örül, izgatott és ellazult... Szeret együtt lenni embertársaival, van kedvenc énekese, kedveli a filmeket, és utálja a sóskafőzeléket. Olvas, színházba jár, sőt, színházat csinál, randevúzik, házasodik, csalódik, újrakezd. És ugyanez az ember, hát hiszen ember, szereti kipróbálni a saját határait, tesztelni a tűrőképességét, versenyezni, megmérettetni, és legyőzni a másikat. Ettől érzi magát embernek, pont, mint te meg én.

Kilenc évvel ezelőtt nem tudtam, hogyan kell hozzányúlni egy Down szindrómával született emberhez. Sejtelmem sem volt, mihez kezdjek magammal, ha egy értelmi sérült fiú ártatlan szeretettel átölel és azt mondja: „olyan szép vagy!”. Zavarba hozott, ha hozzám szóltak, mert nem tudtam, hogyan válaszoljak nekik. Még a szóhasználatban sem voltam biztos. Egyáltalán: tartottam tőlük – vagyis, ez így nem igaz: az ismeretlentől tartottam. De ma már nem ismeretlenek többé, sőt, sokszor jobban érzem magam a körükben, mint egészséges embertársaimmal. Ugyanis velük nincs mismásolás, nincs handabanda. Nincsenek féligazságok, sem hazugságok. Minden egyértelmű. A szeretet az szeretet, a nemszeretem pedig nemszeretem. Még az eskütétel szövege is annyira egyszerű és igaz: „Engedd, hogy győzzek, de ha nem győzhetek, hadd küzdjek bátran.”

2013. január 29. és február 5. között Dél-Koreában rendezik a Speciális Olimpia Téli Világjátékát. Félreértés ne essék, paralimpikonjaink megérdemelnek minden csepp figyelmet, sőt, annál is többet. De mint minden, ez is relatív. Tudják, mennyire örülnék neki, ha a speciális olimpikonok napi egy óra összefoglalót kapnának, akár a főműsoridőn kívül? Nagyon.

Nincs énnekem különös célom ezzel az írással. Hisz mondom, csupán egy nyilvános vita-szülte gondolatból indult az egész. És, így visszaolvasva még egyszer, nincs is benne semmi új, semmi eget rengető. Csupa magától értetődő alapigazság. Egyértelműség. Ha úgy tetszik, közhely. Legalábbis remélem...

Heti termékek

Daniel Keyes:
Virágot Algernonnak

Mi lenne, ha az intelligencia műtéttel megnövelhető lenne? Boldogabb-e az okosabb ember? Charlie Gordon nem lesz boldogabb attól, hogy IQ-ját 70-ről 180-ra növelik. De...

4 242 Ft

Megnézem

Nevem Sam

A Nevem Sam megindító történet egy szellemi fogyatékos apáról, Sam Dawsonról, aki egyedül neveli lányát, Lucy-t - kivételes barátai segítségével. Amikor Lucy hétéves l...

990 Ft

Megnézem

Lábady István (szerk.):
LoveSpecial

Tudja -e, hogy egyedülálló albumot tart most kezében, kedves Olvasó? Ha egy kicsit belelapoz a könyvbe a fényképeken kisbabákat, gyermekeket, fiatalokat és idősebbeket...

2 000 Ft

Megnézem

Régebbi ajánlók

Ringo, a kutyaember

Itt fekszik előttem. A lábaim előtt. Elfoglalja szinte az egész szőnyeget. Álmában néha meg-megrándul, fölmordul, vagy... szellent egy nagyot. Olyankor menekülünk a környezetéből, és kitárjuk a teraszajtót, hadd vigye ki a nyár végi szél a szagot. És a röhögésünk hangját, mert persze hogy nem bírjuk ki nevetés nélkül. Ringóval az élet csupa öröm.

Tovább olvasom

De nehéz az iskola... táska

A lista két A4-es oldalt betöltött, és már két hónapja ott figyelt a hűtőszekrényünkön. Fenyegetett, frusztrált, figyelmeztetett. De ha még véletlenül el is feledkeztem volna róla, akkor jött a lányom, lepattintotta róla a hűtőmágnest és az orrom elé tartotta azzal, hogy „naaa, mikor megyünk megvenni a tanszereket?”

Tovább olvasom

Máshogy telik

„Bár a szó elszáll, de amíg repül, figyeld, hol jár,
Mert mit mondasz, az életre kel, holnap más útra terel, mit ma nem teszel.”
(Punnany Massif: Máshogy telik)

Tovább olvasom

Két nyelv, két arany

Vágni lehetett a feszültséget a szobában. A tévében az olimpia ment, a nappaliban pedig egy angol-magyar örökrangadó. A férjem és én farkasszemet néztünk a távirányító fölött.

Tovább olvasom

Kemény meló

Nem könnyű munka Kemény Dénesnek lenni. Az utóbbi másfél évtizedben azon a háromszor öt percen túl, amit közvetlenül az olimpiai döntős győzelmek után a vízben fürdött a „fiaival”, szerintem nem nagyon volt igazán felszabadult időszaka.

Tovább olvasom

Csak nyugi London, és folytasd!

Milyen nagyszerűen hangzana, ha azt mondanám: elutaztunk Londonba, hogy megnézzük az elmúlt évek legkomolyabb dizájn-kiállítását. Legalábbis a sznobizmusfaktorom már-már kultúrházi magasságokba szökne...

Tovább olvasom

„Coming out”

„Well, hello Mr Grey” – így szólt az egyébként fájdalmasan érzelemtakarékos sógornőm posztja a Facebook- on egyik este. Ez volt az utolsó csepp. Másnap fölmentem a Bookline-ra és megrendeltem a Fifty Shades (Ötven árnyalat) trilógiát. Mind a három kötetet, naná. Minek kispályázzunk. Elvégre nekem munkaköri kötelességem, hogy tisztában legyek a legfirssebb popkulturális jelenségekkel.

Tovább olvasom

Régebbi videók...

Szabó Győző: Felszabadultabb ez a nyár...

Sokáig nem tudtam igazán jól megfogalmazni, hogy miért tartom nagyra Szabó Győzőt. Persze, sokoldalú, jó színész, a Beugróban pedig zseniális. Aztán nyár elején elolvastam a könyvét arról, hogyan jött le a drogról, és rájöttem. Azért szeretem, mert nem törődik azzal, ki mit gondol róla. Bocsánatkérés és manírok nélkül az, aki. Óriási karakter.

Janklovics Péter: Dr. Magic-be belefojtották a szót

Janklovics Péter standuposként állandó vendég a nyári fesztiválokon, ahol a fiatalok különösen fogékonyak sajátos humorára. A színész-humorista két olyan könyvet ajánl a nyári kikapcsolódáshoz, amelyek jól illenek a fesztiválozók életformájához – és persze olvasmánynak sem utolsók.

Al Ghaoui Hesna: "Jó néha semmit sem csinálni"

Al Ghaoui Hesna tehetséges, talpraesett, bátor nő. Prima Primissima díjas riporter, aki háborúról, nyomorról, válságról tudósít. Majd hazamegy és megtanul sushit készíteni a vőlegénye kedvéért.
Vagy leül festeni.

Az egyik legérdekesebb ember, akit ismerek.

Kriszta vendége aktuális kedvenc olvasmányai között Feldmár András Ébredések című könyvét ajánlja, de egy CIA-ügynök igaz történetéről és egy különleges bornaplóról is szó esik.