Álltam a régi orosz AN2-es ajtajában, és képtelen voltam kinyitni a szemem. Úgy éreztem, ha megteszem, menten elájulok. És akkor kizuhanok a gépből, bele a semmibe, kb. 1000 méterrel a föld fölött. A hátamon az RS8-as katonai ernyő, a mellemen a mentőernyő, de ha elájulok, ugye, akkor esélyem sem lesz valamelyiket kinyitni. Vagyis: nekem végem.
Látok, hallok, érzékelek valamit, ami velem marad. Szerintem érdekes, megindító vagy elgondolkodtató - úgyhogy megosztom veletek. Bármi jöhet,
az egész világ belefér.
Tehát álltam a gép ajtajában sréhen, úgy, ahogy tanította Papa, az ejtőernyős kiképzőm. Csukott szemmel – bár erre vonatkozó utasítást nem kaptam. Ez lenne az ötödik ugrásom. Az első négy jól ment, már-már menő adrenalin junkie-nak érezhettem magam, hiszen 20 évesen pont 4-gyel többször ugrottam ki egy repülőgépből, mint az emberiség 99,5%-a. Ugyan mit keresek én itt fönt újra, ötödször is? Hát miért nem volt elég nekem az első négy? Mit akarok bizonyítani? Újra... még mindig. Hiszen volt olyan hivatásos pilóta csapattársam, aki a MÁV Ejtőernyős Klub alapfokú tanfolyamát követő ernyőhajtogatási gyakorlat kellős közepén felállt és otthagyta az egészet. Csak a hátát láttuk, ahogy egyre távolodott a gödöllői reptér gyepén... Ő megfutamodott, én meg itt állok és ötödször készülök ugrani. Hát akkor ki a király?
Ma, tizenhét évvel később sem tudom vegytisztán megmagyarázni, hogy miért mentem el anno ejtőernyőzni egyáltalán. Valami ismeretlen késztetést éreztem, hogy feszítsek egyet a határaimon. Hogy kipróbáljam, vajon meddig bírom fizikailag, idegekkel, pszichével. És elmével: én, a túlgondolkodó, az örök racionalista. Aki – elvileg – csupa olyat tesz (igen, már akkoriban is), aminek van valami célja, oka, ésszerű indoklása. Valami bekattant, és mentem az ösztöneim után. Még a negyedik ugrás után is, amikoris a hirtelen megváltozó széljárás és a saját gyakorlatlanságom miatt egy erősen tüskés akácosban landoltam, a gödöllői erdő közepén... ennek ellenére akartam azt az ötödiket. Mert kíváncsi voltam.
Edmund Hillary, Neil Armstrong, Steve Irwin, Felix Baumgartner... csupa kíváncsi ember. Úttörők? Abszolút. Hősök? Igen. Őrültek? Valószínűleg. Kevesebb lenne a világunk nélkülük? Minden bizonnyal. Hozzájuk hasonlítom magam? Isten ments! Viszont a fönt említett nagyok és a magam alkotta két halmaz nagyítóval is alig látható, de igenis létező közös metszete okán annyi engedtessék meg, hogy ne értsek egyet azokkal, akik szerint „minek hősködni”, akik szerint „teljesen felesleges pénzkidobás az egész”, akik szerint „megérdemlik, ha megsérülnek a mutatvány közben”. Nekem ők példaképek. Pedig nem készülök űrutazásra, krokodilvadászatra vagy sztratoszféraugrásra... Én már az ötödik ejtőernyős ugrással elértem a saját maximumomat. Mert a végén azért csak kiugrottam abból az orosz kávédarálóból, méghozzá nyitott szemmel. De mivel annak az ugrásnak már egyetlenegy percét sem élveztem, hát befejeztem. Nekem ennyi volt benne.
Felix Baumgartnernek pedig annyi. Azt hiszem, ő egy kicsit még nálam is kíváncsibb...
Tegnap délután bekövetkezett az, amit eddig sikerült megúsznom. A gyerek akkor betegedett meg, amikor fizikai képtelenség volt otthagynom a munkát.
Tovább olvasom„...mert néha jó veled, ez nem tagadható...” A problémák akkor kezdődtek, amikor abbahagytam a lányom szoptatását. A csaknem tízhónapos gyerekre a nagymama vigyázott, amíg Alexszal lesétáltunk a Gravellines utcán a kedvenc portugál kisvendéglőnkig.
Tovább olvasomEsküszöm, hogy nem vagyok elvakult Szabó Győző-fan. Nem követem minden lépését, nincsenek otthon kiplakátolva a falak a képével, nem várom az előadások után a művészbejárónál. Csak tehetségesnek tartom és nem tudok nem figyelni rá.
Tovább olvasomBabát vársz. Tudni akarod, hogy fiú vagy lány? Naná. Szeretnéd látni, amíg benned van? Egyértelmű. 3, sőt 4D-ben is? Bizony. Színesen, hangosan, filmen? Hát, ha már… Na, és mit szólnál, ha műanyagba is öntenék neked, hogy kitehesd a polcra? Mondjuk a giccses hógömbök közé, hogy mindig szem előtt legyen. Vagy vidd be a munkahelyedre és rakd az íróasztalodra. Micsoda papírnehezék válna a meg nem született gyerekedből! Öööö… mi van?!?!
Tovább olvasomD. Tóth Kriszta vagyok. 37 éves. Repülésfóbiás. Ez az én történetem.
A dolog 5-6 éve kezdődött, nem sokkal a gyerekem születése, és közvetlenül egy rosszul sikerült korfui repülőút után. Addigra megtettem 300 ezer kilométert a levegőben, ami azt jelenti, hogy összeadva a szakmai és magánútjaim hosszát, többszörösen is körberepültem a Földet. Gond nélkül, para nélkül.
Zajlik a Paralimpia Londonban. És zajlik a vita, hogy mikor, mennyi, milyen közvetítést kapnak róla az emberek. Én örülök a vitának, mert a vita jó, a vita előrevisz. De ez az írás most nem erről a vitáról szól. A vita (amelyben elhangzottakkal kapcsolatban persze nekem is van véleményem, meglehetősen markáns, de ez most nem ide tartozik) pusztán elindított bennem egy gondolatot, amely talán, remélem, újabb vitát szül majd... mert, mondom, a vita jó.
Tovább olvasomItt fekszik előttem. A lábaim előtt. Elfoglalja szinte az egész szőnyeget. Álmában néha meg-megrándul, fölmordul, vagy... szellent egy nagyot. Olyankor menekülünk a környezetéből, és kitárjuk a teraszajtót, hadd vigye ki a nyár végi szél a szagot. És a röhögésünk hangját, mert persze hogy nem bírjuk ki nevetés nélkül. Ringóval az élet csupa öröm.
Tovább olvasomA lista két A4-es oldalt betöltött, és már két hónapja ott figyelt a hűtőszekrényünkön. Fenyegetett, frusztrált, figyelmeztetett. De ha még véletlenül el is feledkeztem volna róla, akkor jött a lányom, lepattintotta róla a hűtőmágnest és az orrom elé tartotta azzal, hogy „naaa, mikor megyünk megvenni a tanszereket?”
Tovább olvasom„Bár a szó elszáll, de amíg repül, figyeld, hol jár,
Mert mit mondasz, az életre kel, holnap más útra terel, mit ma nem teszel.”
(Punnany Massif: Máshogy telik)
Vágni lehetett a feszültséget a szobában. A tévében az olimpia ment, a nappaliban pedig egy angol-magyar örökrangadó. A férjem és én farkasszemet néztünk a távirányító fölött.
Tovább olvasomNem könnyű munka Kemény Dénesnek lenni. Az utóbbi másfél évtizedben azon a háromszor öt percen túl, amit közvetlenül az olimpiai döntős győzelmek után a vízben fürdött a „fiaival”, szerintem nem nagyon volt igazán felszabadult időszaka.
Tovább olvasomMilyen nagyszerűen hangzana, ha azt mondanám: elutaztunk Londonba, hogy megnézzük az elmúlt évek legkomolyabb dizájn-kiállítását. Legalábbis a sznobizmusfaktorom már-már kultúrházi magasságokba szökne...
Tovább olvasom„Well, hello Mr Grey” – így szólt az egyébként fájdalmasan érzelemtakarékos sógornőm posztja a Facebook- on egyik este. Ez volt az utolsó csepp. Másnap fölmentem a Bookline-ra és megrendeltem a Fifty Shades (Ötven árnyalat) trilógiát. Mind a három kötetet, naná. Minek kispályázzunk. Elvégre nekem munkaköri kötelességem, hogy tisztában legyek a legfirssebb popkulturális jelenségekkel.
Tovább olvasomSokáig nem tudtam igazán jól megfogalmazni, hogy miért tartom nagyra Szabó Győzőt. Persze, sokoldalú, jó színész, a Beugróban pedig zseniális. Aztán nyár elején elolvastam a könyvét arról, hogyan jött le a drogról, és rájöttem. Azért szeretem, mert nem törődik azzal, ki mit gondol róla. Bocsánatkérés és manírok nélkül az, aki. Óriási karakter.
Janklovics Péter standuposként állandó vendég a nyári fesztiválokon, ahol a fiatalok különösen fogékonyak sajátos humorára. A színész-humorista két olyan könyvet ajánl a nyári kikapcsolódáshoz, amelyek jól illenek a fesztiválozók életformájához – és persze olvasmánynak sem utolsók.
Al Ghaoui Hesna tehetséges, talpraesett, bátor nő. Prima Primissima díjas riporter, aki háborúról, nyomorról, válságról tudósít. Majd hazamegy és megtanul sushit készíteni a vőlegénye kedvéért.
Vagy leül festeni.
Az egyik legérdekesebb ember, akit ismerek.
Kriszta vendége aktuális kedvenc olvasmányai között Feldmár András Ébredések című könyvét ajánlja, de egy CIA-ügynök igaz történetéről és egy különleges bornaplóról is szó esik.
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára