„Zika fiatal és egészséges, hosszú kezű és hosszú lábú, dús csípőjű nő volt. A földszinten lakó szobrászok minduntalan megkérték, hogy álljon modellt a tematikus szobrokhoz: mindenféle diszkoszvetőnőköz meg kolhozparasztllányokhoz, vállukon kosárral, akik a bőséget voltak hivatva megtestesíteni. Zika testi vonzereje megijesztette Olga Vasziljevnát: azt hitte, hogy éppen ez a típus vonzza, és az elfeledett Brünhildére emlékezteti Szerjozsát. Zikának egészen mindennapi, kerek, üde arca volt, mindig mosolygott, és feje körül repkedtek szőke fürtjei. Primitív pofi. A gyermekkönyvkiadónál dolgozott mint könyvillusztrátor, és roppant tehetségtelenül, akvarelleket másolt. Vaszin pedig csúnya volt, vézna és öreg – legalábbis Olga Vasziljevnának úgy rémlett akkor, hogy öreg – negyven-valahány éves lehetett, kétszer annyi, mint Zika. Barátsággal, kölcsönös meghívásokkal, közös teázásokkal, ivászatokkal kezdődött, közben szólt a magnó; akkoriban jött divatba ez a fajta szórakozás. Vaszin vett egy ormótlan és istentelenül nehéz Dnyeper magnetofont, és mindenkit fölvett, énekeltetett, beszéltetett, szavaltatott, s a fölvett marhaságokat nyomban lelkesen visszajátszották.”
Éppen 50 éve, 1967-ben jelent meg a kolumbiai író regénye, amely egy csapásra világhírnévre emelte szerzőjét, de a Száz év magány, a "mágikus realizmus" klasszikusa ma is ugyanolyan friss, rejtelme...
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
2 125 Ft
Eredeti ár: 2 499 Ft
Online ár:
2 550 Ft
Eredeti ár: 2 999 Ft
Online ár:
3 400 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft