Repülési kézikönyv

Összefoglaló

Dunajcsik Mátyás szándékosan távolságteremtő címet adott kötetének, amelyet – meglehetősen váratlan szerkesztési ötlettel – egy olyan írás indít, amelyben az írás befejezésének egy lehetséges módozatáról van szó. Ilyen nyitás után az olvasó gyanakodni kezd, és persze joggal: a kötet irodalmi tükörlabirintusba vezeti, szinte észrevétlenül. Versemlékezetünk a szeretett és ismert szövegek mellett tele van beazonosíthatatlanul kísértő töredékekkel, dallamokkal, ő pedig kifejezetten örömét leli benne, hogy felvillant egy-egy ilyen részletet. Újraír, újrafordít, csupa átélt áthallás. Elmosolyodunk, és azt gondoljuk igen, Kosztolányi, igen, Esterházy, aztán meg azt, hogy mégse, és máris rossz irányba fordultunk. És akkor újabb szobák nyílnak, a költő pedig kívülről nézi bolyongásunkat, verset kever prózával, aztán egy nagyigényű fordítást rak elénk, vagyis ide-oda terelget bennünket. Kinek jutna eszébe újrafordítani a Részeg hajó című verset? Neki. Aztán a tenger után egyszer csak Jónás Nóránál vagyunk, egy fülledt levegőjű szobában, nézegetjük a könyvek gerincét, és már nem is akarunk kijönni.