A legtöbb fogyókúra nem szól másról, mint a mértéktartó porciókról, a számolgatásról és a bűntudatról. Köszönőviszonyban sincsenek valós vágyainkkal! Pedig a fogyókúra is csak akkor jó, ha szívesen csináljuk, nem pedig azért, mert muszáj Amikor évekkel ezelőtt kipróbáltam a paleolit étrendet, 180 fokos fordulatot vett az életem: helyreállt az egészségem, és mindössze három hónap alatt lefogytam! Azóta is tartom a súlyomat, ez az életmód pedig a szenvedélyemmé vált. És továbbra is imádok főzni, jó étvággyal, sokat enni. Azok, akik követik a blogomat vagy olvasták első szakácskönyvemet, már tudhatják: a paleolit étrend és a hedonizmus igenis jól megfér egymással! Új kötetem megírásához hosszasan tanulmányoztam különböző étrendeket, amelyek összhangban vannak a paleóval, és ezek alapján állítottam össze az eddigi leghatékonyabb, ugyanakkor élvezettel teli módszert. De mivel csupán elmélettel nem lehet jóllakni, ezért több mint száz ínycsiklandozó ételvariációt és egy harmincnapos mintaétrendet is találsz a könyvemben. Sokkal több mindent eszel majd, mint korábban, és egyetlen nap sem kell korgó gyomorral nyugovóra térned. Épp ellenkezőleg: pompás lakomákat csaphatsz a segítségemmel! A paleolit fogyókúra alatt a vércukorszinted megnyugszik, és stabilizálódik a lassan felszívódó, rostban gazdag zöldségeknek köszönhetően. Emellett beindul a zsírégetésed, mert sok fehérjét, egészséges zsiradékot eszel, és közben nem koplaltatod a szervezetedet. A jó étvágyad megmarad, és minden szinten egészségesebbé válsz. Kevés ennél csodásabb állapot van! Örülök, ha neked is a segíthetek mindebben!
Ez is elérhető kínálatunkban:
Nem csak pajzsmirigybetegeknek! Sorsfordító megoldás méh-, mell-, petefészek- és prosztataproblémákra. Napjainkra az általános jódhiány világméretű járvánnyá vált, ami két okra vezethető vissz...
Online ár:
2 975 Ft
Eredeti ár: 3 499 Ft
Akciós ár:
3 174 Ft
Online ár: 4 497 Ft
Eredeti ár: 5 290 Ft
Online ár:
2 975 Ft
Eredeti ár: 3 500 Ft
Online ár:
4 497 Ft
Eredeti ár: 5 290 Ft
Online ár:
850 Ft
Eredeti ár: 999 Ft
3
az 5-ből
2 értékelés alapján