Gönczöl János színész-író. Pályafutása 1946-ban, a Vígszínházban kezdődött. Az ötvenes évek elején a Rádió Színtársulat, majd 1956 szeptemberétől a Madách Színház tagja. Művészi munkáját kétszer is Nívó-díjjal ismerték el. Bár számára és a közönség számára is emlékezetes volt minden szerepe, kiemelkedett: Lord Bollinbrookként az Egy pohár víz-ben, Lennyként Steinbeck Egerek és emberekjében és mint Lord Darlington Oscar Wild Lady Windermere legyezőjében. 1960 júliusában külföldre távozott, ebből következett, hogy 1989 nyaráig nem is jöhetett haza. 1962-től 1987-ig a Szabad Európa Rádió munkatársa, közben tv-és játékfilmekben játszott, színházban Sartre drámájában a Tisztességtudó utcalányban alakította a Négert. Nyelvtudása, szép beszéde ellenére csaknem mindig "külföldit" osztottak rá. Feltehetően ez a körülmény elgondolkodtatta, és identitásának alapja, az anyanyelv varázsa ösztönözte arra, hogy íróként is bemutatkozzék. Írásait - elbeszéléseket, novellákat és egy felhőtlen szórakoztatást nyújtó könyvét - németül adták ki az Universitas Verlag Berlinben és W. Heine Verlag Münchenben. Két egyfelvonásos színdarabja a bécsi Thomas Sessler kiadónál van. Rövidebb lélegzetű írásai és versei az Amerikai Magyar Népszavában jelent meg. Anyanyelv című verseskötetével és Menyasszonyom egy ló című könyvével a Lítea könyvszalonban mutatkozott be először magyarul. Ám az írás kedvéért sem lett hűtlen Tháliához, az 1999/2000-es szezonban S. Beckett Végjáték című drámájában játszott a Komédiumban nagy sikerrel. Mostani kötete az ?Összevissza? verseket, rímes riportokat, novellákat tartalmaz. A szerző a magyar szépírói hagyományokat követve érthetőségre törekedett, képei elevenek, nyelve, mesefűzése természetes. Az Anyanyelv című kötet verseiből és az "Összevissza" írásaiból a szerző előadásában CD is készült. A könyvvel együtt jó szívvel ajánljuk ezt is Olvasóink figyelmébe.
Két sikeres könyve, a Vércsapolás (novellák) és a Kitörés (regény) után Győry Attila újabb kisprózáit veheti kézbe az olvasó. A kötet valamennyi írása arról tanúskodik, hogy a fiatal író stílus- és...
Online ár:
1 490 Ft
Online ár:
3 690 Ft