Ötven évvel az első magyar megjelenése után új fordításban kerül az olvasók elé Salinger regénye. Főhőse, Holden Caulfield tizenhét éves amerikai gimnazista, akit éppen a negyedik iskolából rúgtak ki. Első személyben mondja el a kicsapása utáni három napjának történetét, melyet New Yorkban éjszakai mulatóhelyeken, kétes hírű szállodában s az utcán tölt el. Közben mindent megpróbál, hogy a világgal, az emberekkel normális kapcsolatot alakítson ki, de sikertelenül. Menekül az emberek elől, de mindenütt hazug embereket talál. Az egyetlen élőlény, akivel őszintén beszélhet, s aki talán meg is érti valamennyire, titokban felkeresett tízéves kishúga. De ő sem tud segíteni: Holden a történteket egy szanatórium lakójaként meséli el. Salinger regénye nemcsak a kamaszlélek kitűnő, hiteles rajza, hanem a társadalmi konformizmus ellen lázadó ember kudarcának is szimbóluma.
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Régi ismerősünk Fülig Jimmy ez alkalommal egy ifjú amerikai milliomos expedíciójának lesz fontos szereplője. Legalábbis ilyesmire lehet következtetni gondosan vezetett naplószerű levelezéséből, ame...
Online ár:
490 Ft
2
az 5-ből
1 értékelés alapján
Nagyon szabadszàju a szöveg...bär mi is volt a mondanivaloja, nem jött ät. Többet vàrtam a könyvtöl. Csalodàs volt.