Bonfininek sikerült olyan művet alkotnia, amelyet évszázadokig nem lehetett megismételni. Hogy az utókor mire tartotta, nemcsak a seregnyi kiadás jelzi, hanem az a tény is, hogy adataiban, a magyar történelemről alkotott felfogásában jószerivel a XIX. századig iránymutató maradt. Jelzi az is, hogy pótlására, felváltására senki sem tudott vállalkozni, legnagyobb historikusaink évszázadokon keresztül csak a folytatására merészkedtek. Még a XVIII. században kibontakozó jezsuita történésziskola is csak addig ment el, hogy adatokat gyűjtött és publikált egy majdan megírandó nagy magyar történet számára. Végül is a teljes hazai história modern módszertani, nyelvi és stiláris színvonalon álló, új kutatási eredményeket felvonultató, korszerű szellemiséget sugárzó, a tárgyhoz terjedelemben is illő – tehát a Bonfiniét tényleg felváltó – összefoglalását legközelebb Horváth Mihálynak sikerült megalkotnia a XIX. század hatvanas–hetvenes éveiben, majdnem 400 évvel Bonfini Antal után. KULCSÁR PÉTER
Immár ezer éve is elmúlt, hogy abban a tudatban vagyunk, hogy ismerjük a magyarság eredetét és történetét és mindezt az őstörténeti kutatásokkal igazoljuk. Megkeresve a rokon népeket, megismerve az...
Akciós ár:
2 925 Ft
Korábbi ár: 2 730 Ft
Eredeti ár: 3 900 Ft
Akciós ár:
1 875 Ft
Korábbi ár: 1 750 Ft
Eredeti ár: 2 500 Ft
Akciós ár:
4 875 Ft
Korábbi ár: 4 550 Ft
Eredeti ár: 6 500 Ft
Akciós ár:
4 875 Ft
Korábbi ár: 4 550 Ft
Eredeti ár: 6 500 Ft
Akciós ár:
3 750 Ft
Korábbi ár: 3 500 Ft
Eredeti ár: 5 000 Ft
Akciós ár:
2 925 Ft
Korábbi ár: 2 730 Ft
Eredeti ár: 3 900 Ft
5
az 5-ből
1 értékelés alapján
Hát, azt hiszem Antonio Bonfinit nem kell értékelni. Gondoltam, hogy bele olvasgatok, de nem tudtam letenni, mert nagyon érdekes eseményeket tudtam meg belőle, így folytatnom kellet az olvasást. Még nem értem a végére, de bátran ajánlom mindenkinek, aki érdeklődik a történelem iránt. Örülök, hogy megvettem, már nagyon régóta szerettem volna megszerezni ezt a könyvet és végre most sikerült.