– Baj van! – vakarta meg az üstökét a sofőr. – Kevés a szemét, nem teljesítik a normát – vigyorgott Török Feri. – Nem, de az igazgatóság utasítást adott, hogy írjuk össze, melyik házban van kazán – pattogott a sofőr. – Értesíteni akarják a rendőrséget. – A rendőrséget? – képedt el Szabó. – Igen. – A sofőr körülnézett, majd halkabbra fogta a hangját. – Állandóan ezt a területet járjuk, és a jó múltkor a mi kocsinkból kiürített szemétben emberi csontokat találtak. Szabónak leesett az álla. – Emberi csontokat? – Bizony. A guberálók fedezték fel. Mielőtt a szemetet összekaparják és prizmába rakják, átguberálják. A KÖJÁL-tól éppen kint volt egy orvos. Annak megmutatták a megégett csontot. Azt mondta, lábszárcsont, méghozzá emberé. Az orvos azonnal kihívta a vállalatunk vezérkarát. Mindenki ott nyüzsgött. Újra átvizsgálták az aznapi szemetünket. Még több apró csontot találtak. Azt mondta az orvos, ezek is embertől származnak. Most összeírjuk, hogy melyik házban van a területünkön kazán. A vezérkarunk ezt továbbítja majd a rendőrségnek. A többi az ő dolguk. Lehet, hogy valahol gyilkosság történt – mormogta Szabó.
Óvakodj a szavaktól, gyilkos erővel bírnak! Angela Wood, az ügyes zsebtolvaj csak meg akart leckéztetni egy udvariatlan alakot. Észrevétlenül elemelte a férfi táskáját, de amikor átkutatta, mindöss...
Online ár:
3 817 Ft
Eredeti ár: 4 490 Ft