Várj, amíg eljön az órád - Rekviem Indiáért
Kulcslyuk Kiadó, 2024
Összefoglaló
Popper Péter "India-könyve" az életmű egyik legszínesebb, legolvasmányosabb darabja, melyben a szerző arról vall, mit tanított neki a Kelet, hogyan változtatta meg a nyugati pszichológiára és filozófiára épülő gondolkodását. A személyes élményekkel és szórakoztató anekdotákkal teli kötet három indiai utazás történetén keresztül avat be mindabba, amit a neves pszichológus e nagy spirituális hagyománnyal bíró, ám gyorsan változó kultúrában megtanult, megtapasztalt.
"Talán ez India legfontosabb tanítása az én számomra: ne sirasd, ami nem jött el hozzád, vagy amihez te nem érkeztél el idejében. Ebből tudhatod, hogy nem volt megírva sorsdöntő találkozásotok az Élet Könyvében - vagy a karmádban, ahogy tetszik. Nem vagyok Ázsia-rajongó. Nem hiszem, hogy a Távol-Keleten boldogabbak, egészségesebbek, harmonikusabbak az emberek, közelebb élnek a teremtés műhelyéhez, mint bárhol a világon.
Nem hiszem, hogy aki a saját hazájában - ahova talán nem véletlenül született - nem találja meg a szellemi útját, idegen kultúrában megtalálja. Terentius híve vagyok, aki kétezer évvel ezelőtt arra figyelmeztetett, hogy csak égboltot vált, nem lelket, aki áthajózik a tengeren. Nem akarom, hogy megtérj a hinduizmushoz, Buddhához, a dzsain Mahavirához, sem a jógát mai formájába öntő Patandzsalihoz. Én csak mesélni akarok Indiáról, szélsőséges szubjektivitással mindarról, ami ott közel jött hozzám."
Ez nem atomfizika - Útmutató egy jobb élethez
Ez a könyv az útitársad lesz. Lapuljon akár a táskádban, akár az éjjeliszekrényeden, bízhatsz benne, hogy támogatni fog, amikor szükséged van rá. Tapasztó Orsi közelről enged bepillantást abba, ho...
Online ár:
5 400 Ft
Kiadói ár: 5 999 Ft
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
Online ár:
4 050 Ft
Kiadói ár: 4 500 Ft
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
Online ár:
4 491 Ft
Kiadói ár: 4 990 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
5
az 5-ből
4 értékelés alapján
Legnépszerűbb pozitív értékelés
Megbízható, ajánlom