Szöveggyűjteményünket tulajdonképpen a történeti demográfiába bevezető oktatási segédkönyvnek szántuk, de feltételezésünk szerint akár az önművelésnek is hasznos eszköze lehet. Válogatásunk fő szempontjait a kiválasztott szöveg szemléltetésre való alkalmassága és/vagy adatközlő jellege képezte. Egyaránt fontosnak éreztük ugyanis mind a demográfiai szemlélet érvényesítését, mind bizonyos mennyiségű, a múltra vonatkozó népességstatisztikai adat közlését. Utóbbiak nélkül ugyanis a módszerek, valamint a szemléletformáló ismeretek tanulmányozása holt térben reked, az adatok túlhangsúlyozása viszont azzal a veszéllyel fenyegethet, hogy a témakörben a könyv kinyitásakor nem különösebben otthonos olvasó továbbra is megmaradhat azon (téves) vélekedés mellett, miszerint a történeti demográfia, illetve a népesség története elsősorban csak (foként a népességszám alakulására, illetve a népesség felekezetietnikai összetételére vonatkozó) adatok halmazát, egyszerű állapotleírást jelent.
A liberalizmus válságban van. De mikor és miért vált szitokszóvá, némely esetben egyenesen az illiberalizmust állítva követendő példának a kormányzatok elé? A történelem vége és az utolsó ember cím...
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
3 570 Ft
Eredeti ár: 4 200 Ft
Online ár:
2 720 Ft
Eredeti ár: 3 200 Ft
Online ár:
3 995 Ft
Eredeti ár: 4 699 Ft
Online ár:
3 783 Ft
Eredeti ár: 4 450 Ft
Bevezető ár:
2 560 Ft
Eredeti ár: 3 200 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján