Az Úr szukái

A „Budai hóhér” sorozat első kötetéről („A háromfa hölgye”) írt véleményemben dicsértem a szerző képességét, aki szinte patikamérlegen egyensúlyozta ki a középkori Buda és az ott játszódó bűncselekmény egyensúlyát. Most úgy érzem, a mérleg megbillent: nekem több a budai hóhérban az ideálisnál Buda és kevesebb a hóhér… Félreértés ne essék: a történet izgalmas, már-már misztikus (lenne, ha Marcus, a az Itáliában medicinát is tanult hóhér józan kétkedése nem szólna közbe), a megbízó személye (és politikai játszmái, reálpolitikai kegyetlensége), a közben jelentkező másik megbízó másféle, de nem kisebb befolyása igen nehéz feladat elé állítják a hóhért, különösen úgy hogy férfiként és ráadásul szakmája miatt becsületvesztett férfiként eleinte be sem léphet a zárda területére és sem a színhelyet, sem az áldozatokat nem vizsgálhatja meg – talán a szokatlan környezet és szokások miatt többször téved is. Kicsit feszesebb szerkesztéssel, kevesebb építészeti leírással a történet talán jobb lehetne, mint az első – de ez ilyen. (Tudjuk: kinek a pap, kinek a papné, kinek az egész eklézsia). A könyv legvége kicsit furcsa: úgy tűnik, hogy annak a fiatalembernek, akire Marcus komolyan féltékeny volt szinte végig, fel fogja kínálni a halálbüntetés alternatívájaként a hóhérsegédséget… vagy ez a harmadik kötet konfliktusa lesz? Az előző kötetben az egyes részeket stilizált hóhérhurok választotta el, itt ájtatoskodó apáca fekete képecskéje – nekem ez sok; a fehér körvonal jobban tetszene. Summa summarum: önállóan is olvasható, élvezhető könyv, és aki ezzel kezdi kiválónak fogja találni (ráadásul nem mindenki olyan szőrszálhasogató, mint én). A könyvet javaslom mindenkinek, akit érdekel a Corvin Mátyás korabeli Buda, a nyomozás és a zárdák belső élete…