Peer Krisztián szerző

Peer Krisztián

1974. július 22-én született Dorogon, Nagymaroson él. Déry- és Füst Milán-díjas költő, drámaíró. Ornitológusnak készült, első publikációja tizennégy éves korában jelent meg a Magyar Madártani Tájékoztatóban (Léprigó fészkelése a Gerecsében). A Trefort Gimnáziumban érettségizett biológia tagozaton, majd az ELTE magyar-filozófia-esztétika szakára járt nyolc évig, de diplomát nem szerzett. „Megélhetési bűnözőként” dolgozott napilapoknak és képes magazinoknak, a kilencvenes évek elején részt vett a Törökfürdő című irodalmi lap és a Nyelvterület nevű art-rap formáció megalakításában. A kétezres évek elején felhagyott a versírással, dramaturgként dolgozott, darabokat és forgatókönyveket írt, alkalmi munkákból és pókerből élt. A Tünet Együttes és a TÁP színház tagjaként elnyert számos alternatív színházi díjat. Tizenöt év után 2017-ben jelent meg új verseskötete 42 címmel, ami azóta a harmadik kiadásnál tart. Díjai: 1997 - Móricz Zsigmond-ösztöndíj 2001 - Déry Tibor-díj 2004 - Örkény István-ösztöndíj 2016 - Füst Milán-díj Kötetei: Belső Robinson (versek, 1994.) Szőranya (versek, 1997.) Név (versek, 1998.) Hoztam valakit magammal (versek, 2002.) 42 (versek, 2017.)

Peer Krisztián művei

Peer Krisztián: 42 könyv
könyv

42

Jelenkor Kiadó, 2017

"Ott tudtam utoljára írni, Ithakán" - írja Peer Krisztián. Ithaka talán egy hajó neve. A hazajutás visszatérés a nyílt vízre. A klassziku...

Online ár:

1 445 Ft

Eredeti ár: 1 699 Ft

Peer Krisztián: Nem a sajátod könyv
könyv

Nem a sajátod

Jelenkor Kiadó, 2019

"Érthető, ha kifullad a szív, már mérgezett, mire megérkezett. Ne haragudj, ha máshoz beszélek, amikor egyedül vagyok." Gyászmunka ...

Online ár:

1 530 Ft

Eredeti ár: 1 699 Ft

Peer Krisztián: Bizony könyv
könyv

Bizony

Jelenkor Kiadó, 2022

"én most az a sziget vagyok, amit elnyelt önmaga túláradása, és az érzelmek visszahúzódásáig kétséges a különlétezése." A költő és ...

Online ár:

1 700 Ft

Eredeti ár: 1 999 Ft

Peer Krisztián: 42 e-Könyv
e-Könyv

42

Jelenkor, 2017

„Ott tudtam utoljára írni, Ithakán" - írja Peer Krisztián. Ithaka talán egy hajó neve. A hazajutás visszatérés a nyílt vízre. A klas...

Online ár:

1 090 Ft

Peer Krisztián: Nem a sajátod e-Könyv
e-Könyv

Nem a sajátod

Jelenkor, 2019

Gyászmunka új szerelemben: ez a verscím akár mottóként is állhatna Peer Krisztián új verseskötetének élén. Pedig egy huszonévesen írt ver...

Online ár:

1 190 Ft

Peer Krisztián: BElső RObinson könyv

 

Előjegyezhető

Peer Krisztián: Bizony e-Könyv
e-Könyv

Bizony

Jelenkor, 2022

"én most az a sziget vagyok,amit elnyelt önmaga túláradása,és az érzelmek visszahúzódásáigkétséges a különlétezése."A költő és az olvasó ...

Online ár:

1 299 Ft

Peer Krisztián: Szőranya könyv

 

Előjegyezhető

Peer Krisztián: Nem a sajátod antikvár
antikvár

Nem a sajátod

Németvölgyi Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Jelenkor Kiadó, 2019

"Érthető, ha kifullad a szív, már mérgezett, mire megérkezett. Ne haragudj, ha máshoz beszélek, amikor egyedül vagyok." Gyászmunka ...

Online ár:

1 090 Ft

Peer Krisztián: Név antikvár
antikvár

Név

Palatinus Kiadó, 1998

 

2 000 Ft

Peer Krisztián: Hoztam valakit magammal antikvár
antikvár

Hoztam valakit magammal

Palatinus Kiadó, 2002

 

1 690 Ft - 3 200 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára