A Stíluseszközök és alakzatok kislexikona c. munkával rendkívül hasznos, szinte nélkülözhetetlen segédeszközt tart kezében az olvasó. Szathmári István, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professzora számos nyelvészeti és stilisztikai könyv és tanulmány szerzője ezúttal olyan gyakorlati célú, közvetlenül felhasználható könyvet jelentetett meg, amely hozzásegít bármilyen mondanivaló helyes és szép, valamint hatásos megfogalmazásához, illetve költemények, szépprózai művek, újságcikkek, a legkülönfélébb szövegek megértéséhez. Ez a kislexikon újdonságot is jelent: efféle munka ugyanis először tárgyalja az alakzatokat. Mit lehet megtudni az ábécérendben tárgyalt stíluseszközökről és alakzatokról? Elsősorban a rövid meghatározásukat, a jellemző vonásaikat, de ami a leglényegesebb, a felhasználásuk módjait: mikor, milyen célból használhatjuk fel őket, hogy fogalmazásunk igazán megfelelő legyen. És még valami: minden stíluseszközt, alakzatot a legváltozatosabb szövegekből vett példákkal világítja meg a könyv, szerepel itt vers, széppróza, újságcikk, mindennapi beszéd, táji nyelvhasználat, szleng. Csak azt kívánhatjuk tehát, hogy ez az eligazító könyvecske ott legyen minden olyan diák, minden olyan nyilvánosan megszólaló, sőt minden olyan beszélő és fogalmazó ember asztalán, aki sokat ad arra, hogy beszéde, írása érthető és rangos legyen.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Nádasdy Ádám számtalan tevékenysége mellett és közben elsősorban tanár: világosan érvelő pedagógus, akinek a magyarázataival a nyelvészet izgalmas és átlátható területté válik. Szmoking és bermuda ...
Akciós ár:
6 750 Ft
Korábbi ár: 6 300 Ft
Eredeti ár: 8 999 Ft
Akciós ár:
2 618 Ft
Korábbi ár: 2 443 Ft
Eredeti ár: 3 490 Ft
Akciós ár:
2 693 Ft
Korábbi ár: 2 513 Ft
Eredeti ár: 3 590 Ft
Akciós ár:
3 488 Ft
Korábbi ár: 3 255 Ft
Eredeti ár: 4 650 Ft
Akciós ár:
4 125 Ft
Korábbi ár: 3 850 Ft
Eredeti ár: 5 500 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján