A Csodaceruza Könyvek sorozat harmadik tagja ismét egy élvezetes, érdekes mű. Békés Pál ebben a kis elbeszélésben a régi bérházak lassan-lassan eltűnőben lévő világát idézi fel jól ismert, gördülékeny és olvasmányos, mesélő stílusával, szürrealisztikus elemekkel színezve. A történetben a lomtalanítás során kiderül, hogy igaz lehet a mondás, miszerint az "Egyik ember szemete a másik ember kincse." És ezt egy könnyen szállóigévé rögzülő mondat is alátámasztja: "Jó lesz az még valamire!" A mesében központba kerül végül egy gyönyörű, árválkodó fél tálca, mely mindenki figyelmét elkerüli, a nyugdíjas borzét kivéve. És ez a különös, zárkózott öregúr végül megtanít minket, hogy a tárgyaknak a vitathatatlan, praktikus funkciójuk mellett van egy másik, legalább annyira fontos tulajdonságuk is: az, amit a tárgyak lelkének szoktunk nevezni. Ez magába foglalja egy tárgy múltját, szépségét, történetét.
Szabó Levente illusztrátor rajzai szellemesek, rengeteg finom utalással tűzdeltek és mesteri módon árnyjátékszerűek, ugyanakkor aprólékosak, részletgazdagok. A tónusok ugyanazt a finom fátyolos hangulatot árasztják, amit a mese is sugall. Ettől az illusztráció egyszerre friss, mai, ugyanakkor a régi időket idéző, retro hangulatú.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Kitti már tizenhárom éves, de még mindig ugyanúgy szeret álmodozni, mint kislány korában. Az osztályából kilóg, nincsenek menő hobbijai, csak a fantáziájában keveredik izgalmas kalandokba. Ám idén ...
Online ár:
3 222 Ft
Eredeti ár: 3 790 Ft
Online ár:
5 015 Ft
Eredeti ár: 5 900 Ft
Online ár:
3 145 Ft
Eredeti ár: 3 699 Ft
Online ár:
2 550 Ft
Eredeti ár: 2 999 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján