J. K. Rowling

Joanne Kathleen Rowling angol írónő, a Harry Potter-sorozat szerzője. J. K. Rowling Chipping Sodburyben született 1965. július 31-én. Már kiskorában saját meséivel szórakoztatta húgát. Első történetét, amely egy Nyúl nevű nyúlról szólt hatéves korában írta. A középiskolában is gyakran mesélt folytatásos történeteket ebédszünetben a barátainak. J.K. Rowling a tanulmányait a kiváló Exeter Egyetemen, Dél-Angliában folytatta, ahol franciát és klasszika-filológiát hallgatott. Eközben egy évig Párizsban is tanult. Tanulmányai befejezése után Londonba ment, az Amnesty Internationalnél helyezkedett el mint titkárnő, s Afrika francia nyelvű területeinek emberi jogi problémáival foglalkozott. 1990 nyarán gyakran utazott a Manchesterből Londonba tartó vonaton, és ekkor fogalmazódott meg benne az ötlet egy fiúról, akit felvesznek a varázslóiskolába, bár mindaddig nem is tudott arról, hogy ő varázsló. Mikor négy órával később leszállt a vonatról a King's Cross Pályaudvaron, már tisztán körvonalazódott a fejében a Harry Potter sorozat cselekménye. A történeten az ebédidejében dolgozott, pubokban és kávéházakban. 1991-ben Portugáliába költözött, ahol angolt tanított. 1992-ben férjhez ment Jorge Aranteshez, és nemsokára megszületett lányuk, Jessica Rowling Arantes. Férjétől azonban hamarosan elvált és ezt követően nehéz körülmények között élt. Visszatért Angliába és Edinburgh-ba költöztek, ahol húga is lakott. Rowling tanári állást szeretett volna kapni, de előtte be akarta fejezni könyvét. Hogy ne a nyirkos, fűtetlen lakásban legyenek, az írónő egész napját egy kávéházban töltötte lányával, itt fejezte be Harry Potter történetét. Nehéz helyzetében a Skót Művészeti Tanácstól kért támogatást, amit meg is kapott, mikor a könyvét befejezte. Ezután nekilátott kiadót keresni, de sorban utasították el, a többség arra hivatkozott, hogy a könyv, cselekménye miatt, nem illik az ifjúsági irodalom sorába, ráadásul túlzottan bonyolultnak is találták. Végül Londonban mégis talált egy ügynököt, akinek sikerült eladnia a Harry Potter és a bölcsek köve (Harry Potter and the Philosopher's Stone) kéziratát az angliai Bloomsbury Children's Books kiadónak. A könyv 1997 júniusában jelent meg Angliában és hatalmas sikert aratott. Az írónő ekkor felmondta tanári állását, hogy minden idejét a Harry Potter-sorozat írásának szentelhesse. A hét részes meseregény világhírű lett, kb. hetven nyelvre fordították le, s több mint négyszázmillió példányt adtak el belőle világszerte. 2000-ben a Warner Brothers megvette a sorozat filmjogait. J. K. Rowling 2001-ben férjhez ment dr. Neil Murray orvoshoz, s két évvel később megszületett fiuk, David Gordon Rowling Murray majd újabb két év múlva lányuk, Mackenzie Jean Rowling Murray.

J. K. Rowling: Harry Potter és a Halál ereklyéi könyv
könyv Harry Potter és a Halál ereklyéi

Animus Kiadó, 2019

Harrynek egy sötét, veszélyes és lehetetlennek tűnő feladatot kell teljesítenie: megtalálni és elpusztítani Voldemort utolsó Horcruxait. ...

15%
5 990 Ft 5 092 Ft
J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve könyv
könyv Harry Potter és a bölcsek köve

Animus Kiadó, 2019

A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában töltött első tanév kemény erőpróba a diákok számára. Harry Potternek nem csupán a vi...

15%
4 690 Ft 3 987 Ft
J. K. Rowling; Jack Thorne; John Tiffany: Harry Potter és az elátkozott gyermek könyv
könyv Harry Potter és az elátkozott gyermek

Animus Kiadó, 2016

Harry Potter élete sosem volt könnyű - és most sem az, amikor a Mágiaügyi Minisztérium túlhajszolt dolgozójaként, férjként és három iskol...

J. K. Rowling: Harry Potter és a titkok kamrája könyv
könyv Harry Potter és a titkok kamrája

Animus Kiadó, 2020

Harry Potter, aki éppen egy éve tudta meg magáról, hogy varázslónak született, Dobby figyelmeztetése ellenére tovább folytatja tanulmánya...

15%
3 690 Ft 3 137 Ft
J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly könyv
könyv Harry Potter és az azkabani fogoly

Animus Kiadó, 2019

Azkabanból, a gonosz varázslókat őrző rettegett és szuperbiztos börtönből megszökik egy fogoly. A Mágiaügyi Minisztériumban tudják, hogy ...

15%
3 990 Ft 3 392 Ft
J. K. Rowling: Harry Potter és a Tűz Serlege könyv
könyv Harry Potter és a Tűz Serlege

Animus Kiadó, 2020

Harry Potter vakációja a szokásosnál jobbnak ígérkezik: részt vehet a varázsvilág legnagyobb sportünnepén, a Kviddics Világkupán. Ám az e...

15%
5 390 Ft 4 582 Ft
J. K. Rowling: Harry Potter és a Félvér Herceg könyv
könyv Harry Potter és a Félvér Herceg

Animus Kiadó, 2019

A Voldemort elleni harc állása igencsak aggasztó; a baljós jeleket már a mugli kormányok is észlelik. Szaporodnak a rejtélyes halálesetek...

15%
5 390 Ft 4 582 Ft
J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve könyv
könyv Harry Potter és a bölcsek köve

Animus Kiadó, 2019

A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában töltött első tanév kemény erőpróba a diákok számára. Harry Potternek nem csupán a vi...

15%
3 690 Ft 3 137 Ft
J. K. Rowling: Harry Potter és a Főnix Rendje könyv
könyv Harry Potter és a Főnix Rendje

Animus Kiadó, 2019

Harry Potter nem hitte volna, hogy egyszer ő fogja megvédeni basáskodó unokatestvérét, Dudley-t. Ám amikor fényes nappal dementorok támad...

10%
5 390 Ft 4 851 Ft
J. K. Rowling: Harry Potter és a titkok kamrája könyv
könyv Harry Potter és a titkok kamrája

Animus Kiadó, 2020

Harry Potter, aki éppen egy éve tudta meg magáról, hogy varázslónak született, Dobby figyelmeztetése ellenére tovább folytatja tanulmánya...

15%
3 290 Ft 2 797 Ft
J. K. Rowling: A karácsonyi malac könyv
könyv A karácsonyi malac

Animus Kiadó, 2022

A hétéves Jack mindennél jobban szereti a plüssmalacát. Aztán egyszer - épp szenteste napján - az undok mostohanővére kidobja Püsmacot az...

15%
4 890 Ft 4 157 Ft
J. K. Rowling: Harry Potter és a Tűz Serlege könyv
könyv Harry Potter és a Tűz Serlege

Animus Kiadó, 2019

Harry Potter vakációja a szokásosnál jobbnak ígérkezik: részt vehet a varázsvilág legnagyobb sportünnepén, a Kviddics Világkupán. Ám az e...

15%
4 690 Ft 3 987 Ft
J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly könyv
könyv Harry Potter és az azkabani fogoly

Animus Kiadó, 2020

Harry Potter szokásos rémes vakációját tölti Dursley-éknél, ám a helyzet úgy elfajul, hogy Harry elviharzik a Privet Drive-ról. Így köt k...

15%
3 690 Ft 3 137 Ft
J. K. Rowling: Átmeneti üresedés könyv
könyv Átmeneti üresedés

Gabo Kiadó, 2012

Nagyregény egy kisvárosról Az alig negyven-egynéhány éves Barry Fairbrother halála szó szerint felforgatja Pagford városka lakóinak él...

15%
3 990 Ft 3 392 Ft
J. K. Rowling: Harry Potter és a Félvér Herceg könyv
könyv Harry Potter és a Félvér Herceg

Animus Kiadó, 2020

A Voldemort elleni harc állása aggasztó; a baljós jeleket már a muglikormány is észleli. Szaporodnak a rejtélyes halálesetek, katasztrófá...

15%
3 990 Ft 3 392 Ft
J. K. Rowling: Harry Potter és a Főnix Rendje könyv
könyv Harry Potter és a Főnix Rendje

Animus Kiadó, 2021

Harry Potter nem hitte volna, hogy egyszer ő fogja megvédeni basáskodó unokatestvérét, Dudley-t. Ám amikor fényes nappal dementorok támad...

15%
4 290 Ft 3 647 Ft
J. K. Rowling: Harry Potter és a Halál ereklyéi könyv
könyv Harry Potter és a Halál ereklyéi

Animus Kiadó, 2020

Amikor a tizenhetedik évét betöltő Harry ezúttal Hagrid motorjának oldalkocsijában utoljára hagyja el a Privet Drive-ot, az őt védő bűb...

15%
4 590 Ft 3 902 Ft
J. K. Rowling: Az Ickabog könyv
könyv Az Ickabog

Animus Kiadó, 2020

Akkora, mint két ló. A szeme tűzgolyó. A karmai borotvaélesek. Vigyázz, mert jön az Ickabog… Duskáldia egykor a világ legboldogabb ...

15%
4 790 Ft 4 072 Ft
J. K. Rowling: Bogar bárd meséi könyv
könyv Bogar bárd meséi

Animus Kiadó, 2020

Bogar bárd elbűvölő, varázslattal és furfanggal teli történetei évszázadok óta közkedvelt esti mesék a varázslócsaládok körében. A szöveg...

15%
2 980 Ft 2 533 Ft
J. K. Rowling: Legendás állatok és megfigyelésük könyv
könyv Legendás állatok és megfigyelésük

Animus Kiadó, 2020

1926-ot írunk. Amikor az ifjú magizoológus, Göthe Salmander megérkezik New Yorkba, még csak nem is sejti, hogy az eseményeknek milyen kül...

15%
3 690 Ft 3 137 Ft
J. K. Rowling: Bogar bárd meséi könyv
könyv Bogar bárd meséi

Animus Kiadó, 2008

A könyv Harry Potter világának legendás mesekönyve, amely a sorozat 7. részében fontos szerepet is játszik. A kötet öt mesét tartalmaz, v...

J. K. Rowling: Legendás állatok és megfigyelésük könyv
könyv Legendás állatok és megfigyelésük

Animus Kiadó, 2020

Göthe Salmander nélkülözhetetlen könyvéből választ kaphatunk a varázsvilág faunájával kapcsolatos legkülönfélébb kérdéseinkre. Megtudhatj...

15%
2 980 Ft 2 533 Ft
J. K. Rowling; Jack Thorne; John Tiffany: Harry Potter és az elátkozott gyermek könyv
könyv Harry Potter és az elátkozott gyermek

Animus Kiadó, 2021

Harry Potter élete sosem volt könnyű - és most sem az, amikor a Mágiaügyi Minisztérium túlhajszolt dolgozójaként, férjként és három iskol...

15%
3 590 Ft 3 052 Ft
J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve könyv
könyv Harry Potter és a bölcsek köve

Animus Kiadó, 2021

A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában töltött első tanév kemény erőpróba a diákok számára. Harry Potternek nem csupán a vi...

J. K. Rowling: A kviddics évszázadai könyv
könyv A kviddics évszázadai

Animus Kiadó, 2001

Ha Önben valaha is felötlött a kérdés: honnan eredhet a cikesz, miként lett a játék elengedhetetlen tartozéka a grukó, és miért díszíti e...

J. K. Rowling: Harry Potter and the Philosopher's Stone idegen
idegen Harry Potter and the Philosopher's Stone

Bloomsbury, 2014

Harry Potter has never even heard of Hogwarts when the letters start dropping on the doormat at number four, Privet Drive. Addressed in g...

15%
6 290 Ft 5 347 Ft
J. K. Rowling: Legendás állatok: Grindelwald bűntettei - Az eredeti forgatókönyv könyv
könyv Legendás állatok: Grindelwald bűntettei - Az eredeti forgatókönyv

Animus Kiadó, 2019

A Legendás állatok és megfigyelésük végén Göthe Salmander közreműködésével sikerül New Yorkban letartóztatni Gellert Grindelwaldot, de a ...

15%
3 590 Ft 3 052 Ft
J. K. Rowling: Harry Potter és a titkok kamrája könyv
könyv Harry Potter és a titkok kamrája

Animus Kiadó, 2019

A szemközti falon valami fénylett. Óvatosan közelebb mentek, s közben hunyorogva fürkészték a sötétséget. A lobogó fáklyák fényében egy f...

15%
7 980 Ft 6 783 Ft
J. K. Rowling: A kviddics évszázadai könyv
könyv A kviddics évszázadai

Animus Kiadó, 2020

Hushpush úr könyvében örömét lelheti mindenki, aki rendszeresen játszik vagy néz kviddicset, illetve akit érdekel a tágabb értelemben vet...

15%
2 690 Ft 2 287 Ft
J. K. Rowling: A kviddics évszázadai könyv
könyv A kviddics évszázadai

Animus Kiadó, 2016

Ha Önben valaha is felötlött a kérdés: honnan eredhet a cikesz, miként lett a játék elengedhetetlen tartozéka a gurkó, és miért díszíti e...

J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly könyv
könyv Harry Potter és az azkabani fogoly

Animus Kiadó, 2020

A Sötét Nagyúr most erőtlen s magányos. Hívei elfordultak tőle. Szolgája tizenkét éve rabságban senyved. Ma este, még éjfél előtt, a szol...

15%
9 980 Ft 8 483 Ft
J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve - Griffendél könyv
könyv Harry Potter és a bölcsek köve - Griffendél

Animus Kiadó, 2021

Ez a különleges, griffendéles kiadás a Harry Potter és a bölcsek köve megjelenésének huszadik évfordulójára készült. Sok extra tartalomma...

15%
3 980 Ft 3 383 Ft
J. K. Rowling: Harry Potter and the Chamber of Secrets idegen
idegen Harry Potter and the Chamber of Secrets

Bloomsbury, 2014

Harry Potter's summer has included the worst birthday ever, doomy warnings from a house-elf called Dobby, and rescue from the Dursleys by...

15%
6 290 Ft 5 347 Ft
Harry Potter és a félvér herceg - Hatodik év DVD
DVD Harry Potter és a félvér herceg - Hatodik év

2010

hogy Voldemort egyre erősebben szorongatja a mugli- és a varázsvilágot, Roxfort sem biztonságos többé. Harry a kastély falain belül is ve...

J. K. Rowling: Legendás állatok és megfigyelésük könyv
könyv Legendás állatok és megfigyelésük

Animus Kiadó, 2014

Göthe Salmander nélkülözhetetlen könyvéből választ kaphatunk a varázsvilág faunájával kapcsolatos legkülönfélébb kérdéseinkre. Megtudhatj...

J. K. Rowling: Az élet dolgai könyv
könyv Az élet dolgai

Animus Kiadó, 2018

J. K. Rowling humorral és mély empátiával átszőtt beszédét - amelyet eredetileg a Harvard Egyetem végzős diákjaihoz intézett - nemcsak az...

15%
2 490 Ft 2 117 Ft
J. K. Rowling: Harry Potter és a Tűz serlege - Illusztrált kiadás könyv
könyv Harry Potter és a Tűz serlege - Illusztrált kiadás

Animus Kiadó, 2019

Attól fogva, hogy a Kviddics Világkupa döntője után felizzik az égen a Sötét Jegy, Harry Potter minden lépését veszély kíséri. A negyedik...

15%
12 500 Ft 10 625 Ft
J. K. Rowling: Legendás állatok és megfigyelésük - Illusztrált kiadás könyv
könyv Legendás állatok és megfigyelésük - Illusztrált kiadás

Animus Kiadó, 2018

Fedezd fel a varázsvilág csodálatos lényeit a híres magizoológus, Göthe Salmander immár legendássá vált könyve segítségével! Most pazar i...

J. K. Rowling: Harry Potter and the Prisoner of Azkaban idegen
idegen Harry Potter and the Prisoner of Azkaban

Bloomsbury, 2014

When the Knight Bus crashes through the darkness and screeches to a halt in front of him, it's the start of another far from ordinary yea...

15%
6 290 Ft 5 347 Ft
Harry Potter és a bölcsek köve - Első év - DVD DVD
DVD Harry Potter és a bölcsek köve - Első év - DVD

2010

J.K. Rowling világsikerű könyvéből elbűvölően varázslatos film készült! A történet főhőse Harry Potter, aki 11. születésnapján megtudja, ...

Harry Potter és a titkok kamrája - Második év - DVD DVD
DVD Harry Potter és a titkok kamrája - Második év - DVD

2010

Az autók felkészültek a felszállásra, a fúriafűzek különösen goromba hangulatban vannak, és hirtelen egy titokzatos házimanó is megjeleni...

Harry Potter és a Főnix rendje - Ötödik év DVD
DVD Harry Potter és a Főnix rendje - Ötödik év

2010

Új rend születik! Voldermort nagyúr visszatért, ám a Mágiaügyi Minisztérium mindent megtesz annak érdekében, hogy a varázslóvilág erről n...

Harry Potter és a tűz serlege - Negyedik év DVD
DVD Harry Potter és a tűz serlege - Negyedik év

2010

Amikor Harry Potter nevét dobja ki a Tűz Serlege, ő lesz a három varázslóiskola közötti Trimágus Tusán részt vevő négy bajnok egyike. A k...

Harry Potter és az azkabani fogoly - Harmadik év DVD
DVD Harry Potter és az azkabani fogoly - Harmadik év

2010

A Harry Potter és az azkabani fogolyban az immár tizenéves Harry, Ron és Hermione visszatérnek a harmadik tanévre Roxfortba, ám a környék...

J. K. Rowling: Harry Potter and the Goblet of Fire idegen
idegen Harry Potter and the Goblet of Fire

Bloomsbury, 2016

The Triwizard Tournament is to be held at Hogwarts. Only wizards who are over seventeen are allowed to enter - but that doesn't stop Harr...

15%
6 990 Ft 5 942 Ft
J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve - Mardekáros kiadás könyv
könyv Harry Potter és a bölcsek köve - Mardekáros kiadás

Animus Kiadó, 2019

Ez a különleges, mardekáros kiadás a Harry Potter és a bölcsek köve megjelenésének huszadik évfordulójára készült. Sok extra tartalommal,...

15%
3 980 Ft 3 383 Ft
J. K. Rowling: Harry Potter and the Cursed Child idegen
idegen Harry Potter and the Cursed Child

HUNGAROPRESS SAJTÓTERJESZTŐ KFT., 2016

Based on an original new story by J.K. Rowling, John Tiffany and Jack Thorne, a new play by Jack Thorne, Harry Potter and the Cursed Chil...

5%
8 290 Ft 7 876 Ft
J. K. Rowling: Harry Potter and the Order of the Phoenix idegen
idegen Harry Potter and the Order of the Phoenix

Bloomsbury, 2014

Dark times have come to Hogwarts. After the Dementors' attack on his cousin Dudley, Harry Potter knows that Voldemort will stop at nothin...

15%
6 990 Ft 5 942 Ft
J. K. Rowling: Harry Potter and the Half-Blood Prince idegen
idegen Harry Potter and the Half-Blood Prince

Bloomsbury, 2014

When Dumbledore arrives at Privet Drive one summer night to collect Harry Potter, his wand hand is blackened and shrivelled, but he does ...

15%
6 990 Ft 5 942 Ft
J. K. Rowling: Harry Potter and the Deathly Hallows idegen
idegen Harry Potter and the Deathly Hallows

Bloomsbury, 2014

As he climbs into the sidecar of Hagrid's motorbike and takes to the skies, leaving Privet Drive for the last time, Harry Potter knows th...

15%
6 990 Ft 5 942 Ft
J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve - Hollóhátas kiadás könyv
könyv Harry Potter és a bölcsek köve - Hollóhátas kiadás

Animus Kiadó, 2019

Ez a különleges, hollóhátas kiadás a Harry Potter és a bölcsek köve megjelenésének huszadik évfordulójára készült. Sok extra tartalommal,...

15%
3 980 Ft 3 383 Ft
Harry Potter és a titkok kamrája DVD
DVD Harry Potter és a titkok kamrája

2004

Harry Potter nyári vakációja nem a legjobban sikerült. Mindezt tetézi, hogy megjelenik nála Dobby, a házimanó, hogy figyelmeztesse, nagy ...

J. K. Rowling; Rágyanszky Zsuzsanna (szerk.): Harry Potter és a Bölcsek Köve könyv
könyv Harry Potter és a Bölcsek Köve

Totem Plusz Könyvkiadó, 2009

A sorozat újabb kötete J.K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve című kötelező olvasmányának minél teljesebb körű feldolgozásához nyúj...

J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve - Hugrabugos kiadás könyv
könyv Harry Potter és a bölcsek köve - Hugrabugos kiadás

Animus Kiadó, 2019

Ez a különleges, hugrabugos kiadás a Harry Potter és a bölcsek köve megjelenésének huszadik évfordulójára készült. Sok extra tartalommal,...

15%
3 980 Ft 3 383 Ft
Harry Potter és a tűz serlege ( 2 DVD) DVD
DVD Harry Potter és a tűz serlege ( 2 DVD)

2005

Harry Potter visszatér a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába, hogy folytassa a tanulmányait. Nem sejti, hogy élete legnehez...

Harry Potter és a bölcsek köve DVD
DVD Harry Potter és a bölcsek köve

2004

Szülei halála után Harry Potter mostohaszülőknél nevelkedik. Sanyarú a sorsa, a lépcső alatti kuckóban lakik, és elviselhetetlen az unoka...

J.K. Rowling: Az Ickabog e-Könyv
e-Könyv Az Ickabog

Animus Kiadó, 2020

Akkora, mint két ló. A szeme tűzgolyó. A karmai borotvaélesek. Vigyázz, mert jön az Ickabog... Duskáldia egykor a világ legboldogabb orsz...

2 900 Ft
J. K. Rowling: Harry Potter és a Titkok Kamrája - Griffendél könyv
könyv Harry Potter és a Titkok Kamrája - Griffendél

Animus Kiadó, 2021

Ez a különleges, griffendéles kiadás a Harry Potter és a Titkok Kamrája megjelenésének huszadik évfordulójára készült. Felidézünk néhán...

15%
3 980 Ft 3 383 Ft
J. K. Rowling: Harry Potter és a Bölcsek Köve - Díszkiadás könyv
könyv Harry Potter és a Bölcsek Köve - Díszkiadás

Animus Kiadó, 2005

A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában töltött első tanév kemény erőpróba a diákok számára. Harry Potternek nem csupán a vi...

Harry Potter és az azkabani fogoly - 2DVD DVD
DVD Harry Potter és az azkabani fogoly - 2DVD

2004

Harry Potter csak vonakodva hajlandó még egy nyarat rémes rokonainál, a Dursley családnál tölteni. Minden igyekezetével megpróbál "viselk...