A dokumentumkötetben 165, a budapesti kínai nagykövetségen 1956-ban született jelentés, távirat látott napvilágot. A forradalom kitöréséig jobbára csak formális kapcsolatokat ápoló két ország viszonyát alapjaiban változtatták meg a forradalom eseményei és következményei. A kínai pártvezetés és a közvélemény élénk figyelemmel követte az október-novemberi eseményeket, amelyek befolyást gyakoroltak a kínai külpolitikára is. A kötet különlegessége, hogy összeállítója - Vámos Péter, a Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa - a külföldi kutatók közül elsőként tanulmányozhatta a kínai külügyi dokumentumokat. A közölt iratok többsége október és december között született meg; a válogatásban helyet kapott a forradalom napjaiban készült összes jelentés, valamint a forradalom leverését követő két hónap terméséből azok, amelyek jól tükrözik a kínaiak véleményét a magyar eseményekről és vezetőkről, illetve betekintést nyújtanak a budapesti kínai nagykövetség munkakörülményeibe.
"Ez a könyv jórészt pekingi levéltári kutatásaim eredménye. 2006 júniusában a külföldi kutatók közül elsőként tanulmányozhattam az alig egy hónappal korábban kutathatóvá tett kínai külügyi iratokat." (a Szerző)
Online ár:
1 190 Ft
Online ár:
1 990 Ft
Online ár:
3 990 Ft
Online ár:
1 340 Ft