Új osztály, állam, politika

Összefoglaló

1974-ben ​Konrád György és Szelényi Iván a csobánkai harangozóház rejtekében megírta a szocializmusnak azt a mindmáig legátfogóbb magyar bírálatát, amely empirikus kutatásokból indul ki, és önálló fogalmai és elméleti keretet használ. A mű címe Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz, s kihívó alaptétele sommásan a következő: Kelet-Európában az értelmiség, nem találván magának tetsző helyet a fejletlen piacgazdaságban és polgári létben, önálló hatalmi törekvésekkel lépett föl, amihez kitűnő fegyverzetet kínált a marxi ideológia és a bolsevik párt. Hatalmi igényét tudásával igazolta, ám nem annyira szakmai, mint teleologikus tudásával, vagyis azzal, hogy ő meg tudja mondani, hogy az „öntudatlan” társadalomnak mik a végső céljai. A szocializmusban azonban az értelmiség uralkodó osztállyá való szerveződése nem valósult meg a maga teljességében, de mint törekvés több hullámban is jelentkezett, s ez kimutatható a társadalom politikai és osztálytagozódásából egyaránt.
A tétel kihívására a válaszadást az állambiztonsági szervek kisajátították: a könyvet két szerzőjével együtt kitiltották a magyar szellemi életből. Konrád György író lévén vállalhatta a belső emigrációt, Szelényi Iván azonban, a szociológiai kutatásoktól eltiltván, külföldre kényszerült.
Kivándorlása után Szelényi Iván Ausztrália és Amerika legjobb egyetemein tanítva is igyekezett folytatni a magyar társadalom fejlődésével kapcsolatos kutatásait. Kötetünk az e tárgyú, külhonban, angolul írt tanulmányaiból közöl válogatást, melyben a világszerte ismert szociológus – a szélesebb olvasóközönségnek is érthetően – összefoglalja, felülvizsgálja és a szélesebb olvasóközönségnek is érthetően – összefoglalja, felülvizsgálja és az irodalomban elhelyezi az értelmiség útjának tételeit, valamint vázolja város- és faluszociológiai, illetve szociálpolitikai vizsgálódásait, különös tekintettel a Közép-Kelet-Európa gazdasági és politikai fejlődésének lehetséges útjaira, vagy talán éppen harmadik útjára.
Szelényi Iván tanulmányaiból nem csupán egy elméletileg kitűnően rendszerezett és tapasztalatilag igazolt, tárgyilagos kommunizmusbírálatot és ahhoz való nyelvet ismerhetünk meg és sajátíthatunk el, nem csupán megfontolandó és gondolatilag rendkívül izgalmas önreflexiókat találhatunk bennük az értelmiség társadalmi státusáról, szerepeiről és netán hatalmi törekvéseiről, hanem törekvéseiről, hanem egy olyan higgadt, következetes írástudói és hajthatatlan emberi magatartás bontakozik ki belőlük, amely Bibó István példájára, üzenetére emlékeztet, és egyetlen szóval jellemezhető: szolgálat.