HOGYAN VÁLTOZTASSUK MEG ÉLETÜNKET SPIRITUÁLIS ÉRZÉKEINK KIFEJLESZTÉSÉVEL - Ismertető: Életem - írja könyvében a szerző - olyan intenzív, misztikus élményeket hozott számomra, melyekre nem adott magyarázatot az én tudományom, a pszichológia vagy a könyvek. Ahelyett, hogy felfigyeltem volna ezekre az élményeimre, tudatosan és akaratlagosan elfordítottam róluk a tekintetemet. Ám a szépséges angyalok s elhunyt rokonaim megpillantása teljesen megváltoztatta az életem. - Ez egy felekezetekhez, vallási hovatartozáshoz nem kötött, spirituális önsegélyező kézikönyv. Ugyanúgy szól minden vallás, hit és hitrendszer követőinek, mint az ateistáknak. Nem kifejezetten vallásról szól, bár a szöveg nagy része emlékeztetheti az olvasót a vallásos terminológiára. Olyan spirituális alapelvekről lesz szó, melyek segítségünkre lehetnek mindennapi életünkben.A könyvben olvasható történetek egytől egyig igazak. Amikor a szövegben a Teremtőnkről esik szó, az Isten nevet és a hímnemű névmásokat alkalmazom. Ez semmi esetre sem jelenti azt, hogy én Istent hímnemű személynek tartanám. Számomra a Teremtő egy androgün, szeretetteli erő, nem pedig nő- vagy hímnemű személy. - További ismertető/ízelítő: "Belelapozás".
Online ár:
4 500 Ft