Ismertető: Vihar Bélának (1908–1978) tizenhat éves korában közölték első versét a Raith Tibor szerkesztette Magyar Írásban. Első versgyűjteménye 1933-ban Út önmagadtól címmel Miskolcon jelent meg. A felszabadulás előtt ezenkívül már csak 1941-ben adott ki verseskötetet Budapesten, Betűk békessége címen. Kígyóének (1970) című kötete megjelenése alkalmából készült önéletrajzában azt írja: "egy szétzúzott nemzedék tagja." A húszas évek avantgarde lírikusai közt nem egy hasonló módon kezdte pályáját, mint Vihar Béla. Jó néhányan elsodródtak a kezdeti iránytól, s az újrealista, tárgyias lírához kapcsolódtak. Ebbe az irányba haladt volna Vihar Béla is, de ihlete egy időre kiapadt, mivel a vidéki élet, a származása miatt ráosztott történelmi vesszőfutás és személyes sorsának tragédiái kisodorták az irodalmi élet belső köréről. Majd csak 1958-ban jelentkezett ismét versgyűjteménnyel, A szerelem születésével.A szerelem születése (1958) után gyakran jelentek meg kötetei. 1960-ban Baráti asztal, 1962-ben Önarckép, 1965-ben A Négy Felelet címen jelent meg versgyűjteménye. 1966-ban József Attila-díjat kapott, s 1968-ban első válogatott gyűjteményét is alkalma nyílt közreadni Párbeszéd az idővel címmel. Többé nem apadt el ihlete. 1970-ben a Kígyóének, 1973-ban a Küzdelem az angyallal és 1976-ban a Szamárháton című verseskötete jelent meg. A megújult ihlet összeköttetést keresett pályakezdő lírájával. 1934-ből való Szamár című verse: "Szürke vagy, mint a föld, állasz piciny patákon, s mint két kart, tárod szét füledet, te törpe ló, paripák Chaplinje: kómikum." Ennek a szamárnak a hátára ül föl ismét a hetvenes évek elején, s így foglalja össze szellemi fejlődésrajzát: "valami parancsot véltem teljesíteni, elindulván a görbe, kis Malom utcából, ki a világba, bensőmben egy üzenettel, amelynek már-már elfeledett szövegét próbálom azóta is meglelni...", majd így folytatja: "így ügetek, kocogok az irónia makacs szamarán..." Dikciója megőrizte a szabadvers ösztönzését, a hatvanas-hetvenes években írott versei Füst Milánéira emlékeztetnek.A szerelem születése című kötet megjelenésére Weöres Sándor ír szonettet: "Könyvedben minden út és forduló igaz, ahogy mondod: Szerelem születése." Weöres ráismer a rokon törekvésre Vihar Béla költői megújulásában. E megújulás természetéről vall az 1978-ban, a költő halála évében megjelent új válogatott gyűjtemény is, az Egy katona megy a hóban. Félszázados költői pályát tekint át ebben.- További ismertető: "Belelapozás".