Budapest nagyváros. Budapest világváros. Budapest történelmi város. Budapest ismerős. Ismerős?
Könyvtárnyi könyv foglalkozik a város történetével, nincs ember, aki el tudná mindet olvasni. Budapestnek nemcsak a jelene, hanem a múltja is napról napra változik. Kötetünk neves történészek által írt fejezetei mégsem akarnak rendet tenni a várostörténet eredendő és kiismerhetetlen rendetlenségében, hanem sajátos "régészeti" munkát végezve feltárnak elsüllyedt szenvedéseket, kizsigerelt cselédlányok vasárnap délutáni magányos korzózásait és rettenetes gyilkosságait, nyomába erednek a házfalak tövében szunnyadó grund csendjét felverő első góloknak, történeteket mesélnek a magyar fővárost felkereső felvidéki szlovák utazók idegenkedéssel vegyes csodálkozásáról, budapesti román munkásokról, akik szocialisták voltak, és kémszolgálatot vállaltak Kun Béla Magyar Tanácsköztársasága érdekében. Sőt, még a város galambjairól is szó esik, amelyek hiába voltak és vannak ott minden tetőn és parkban, eddig nem keltették fel a történészek érdeklődését. Megannyi történet, megannyi Budapest. Jöjjenek velünk!
A kötetet Hatos Pál (az Elátkozott köztársaság és a Rosszfiúk világforradalma szerzője) szerkesztette.
A Balaton több mint egy kedvelt fürdőhely, több mint egy nagy kiterjedésű víztömeg. A Balaton történetében koncentrálódik Magyarország története. A jelen kötet olyan kevésbé ismert tavi történeteke...
Online ár:
8 492 Ft
Eredeti ár: 9 990 Ft
Online ár:
4 667 Ft
Eredeti ár: 5 490 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Akciós ár:
3 703 Ft
Korábbi ár: 3 703 Ft
Eredeti ár: 5 290 Ft
Online ár:
6 800 Ft
Eredeti ár: 7 999 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
5
az 5-ből
2 értékelés alapján
Alapos, jól átgondolt és kutatásokkal alátámasztott tanulmányok.