Az éjféli fojtogató! (Valami betegesen más, #1) Adott egy zseniális zsaru, aki bődzsekit hord, jóképű igazi vén róka, csak cigin és kávén él, továbbá kiváló a munkájában. Kicsit bele is fáradt már és fekélyt kapott a sok stressztől. Csak az érdekli, hogy elkapja azokat a bűnözőket, akik veszélyesek a társadalomra! Egyfajta személyes bosszúhadjáratot folytat ellenük. Addig nem nyugszik, amíg rács mögé nem kerül az illető. Még akkor sem, ha ez már saját egészségét és családja boldogságát veszélyezteti! Adott egy szintén zseniális gyilkos, aki csalódott a nőkben és az egész világban. Ezért gyilkol. Nem érdekli már semmi és senki. Azaz egy ember mégis! A nyomozó! Szinte már csak az érdekli, hogy a nyomozó elismeri-e őt és minden gyilkosságáról felvételeket küld a zsarunak egy jelöletlen borítékban! Ily módon zaklatja a fanatikus zsarut, míg egyszer össze nem találkoznak személyesen, mert akkor minden megváltozik! Világok harca kezdődik el ott és akkor! Fizikailag és mentálisan egyaránt! Őrült hajsza és izgalom veszi kezdetét! Ugye milyen ismerősen hangzik ez az egész? Az egész történet hemzseg ugyanis a borzalmas kliséktől! Gyakorlatilag az egész olyan jelenetekre épül, amit már mindannyian ezerszer láttunk és olvastunk! Mégis, mindezek ellenére ki merem jelenteni, hogy ilyet Ön még életében nem olvasott! Miért? Olvassa el és meglátja! Ez egy abszurd humortól roskadozó thriller paródia első része: „Az éjféli fojtogató!”
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Lélegzetelállító nyomozós thriller - hihetetlen fordulattal Mikor a helyi katedrálisban egy nő holttestét találják, majd néhány órával később egy férfiét, amint a saját udvarának fájáról lóg, Lotti...
Online ár:
2 590 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján