Bálint Károly mérnök, a család harmadik generációs tagja nagyapja nyomdokaiba lépett. Kutakodni kezdett, hogy családja, rokonsága mely településekről érkezett új lakóhelyére, Bácsgyulafalvára. Ugyanakkor azt is szerette volna kideríteni, hogy név szerint kik voltak azok, akik a Telecskai-dombokon 132 évvel ezelőtt megtelepültek.
Ők irtották ki a derékig érő fűtengert, a gyomnövények erdejét, és pusztán két kezük munkájával települést hoztak létre, melynek lakói annak ellenére, hogy a szélrózsa minden irányából érkeztek, évtizedek alatt közösséggé kovácsolódtak. Valahányan bácsgyulafalvaiak lettek. Mielőtt megjelent nagyapjának, id. Bálint Józsefnek önéletírása, Bálint Károly már hozzákezdett az adatgyűjtéshez. Bőséges forrásul felhasználta a Kalocsai Egyházmegyei Levéltár interneten is elérhető adatbázisát, amely a bácskai anyakönyvek másolatait tartalmazza, valamint levéltári kutatást folytatott és kérdezősködött falubeliektől. Egy esztendőn keresztül saját adatbázist hozott létre, amelyben szerepel a születési, a házassági és a halotti anyakönyvekből az összes bácsgyulafalvai lakos kiírt adata (vezeték- és keresztneve, az anya vezetékneve, a bejegyzés eseményének időpontja és oka, a lakóhely házszáma és az illető származási helye). A közel tízezer soros adathalmazba vitt 90 esztendő anyakönyvi beírásai 1924-ig már lehetővé tették, hogy kirajzolódjon az első telepesek megközelítően pontos névsora leszármazottaikkal együtt, valamint kiderüljön annak a teleknek a száma is, amelyet idejövetelük során sorshúzással megkaptak.
Dr. Lábadi Károly
A liberalizmus válságban van. De mikor és miért vált szitokszóvá, némely esetben egyenesen az illiberalizmust állítva követendő példának a kormányzatok elé? A történelem vége és az utolsó ember cím...
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
3 570 Ft
Eredeti ár: 4 200 Ft
Online ár:
3 570 Ft
Eredeti ár: 4 200 Ft
Online ár:
2 295 Ft
Eredeti ár: 2 700 Ft
Online ár:
3 995 Ft
Eredeti ár: 4 699 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján