Ismertető: Borsos Miklós ízig-vérig mai művész, korunk minden szellemi áramlatára, művészeti irányzatára érzékenyen reagáló, céltudatosan és megfontoltan tanuló, mégis teljesen önálló egyéniség. Szobrai arról tanúskodnak: mindent ismer, ami előtte volt, de sohasem utánzott, még kezdő korában sem, hanem újrafogalmazott: az örök emberit ősi, igaz mivoltában fejezi ki minden szobra. Alkotásaiból egyszerűség, klasszikus tisztaság sugárzik.
Ez az egyszerűség és klasszikus tisztaság sugárzik ebből a könyvéből is, érdekfeszítő önvallomásából és önéletírásából, melyben minden szépítés nélkül, de nagy szeretettel idézi meg gyermekkorát, családjának minden tagját, nagyszebeni és győri iskolatársait, tanárait, a két város érdekes lakóit. Ugyanilyen egyszerűség és felelős erkölcsiség hatja át azokat a fejezeteket, melyekben művésszé válásának viszontagságait, művészi pályafutásának nehézségeit és sikereit idézi föl – de azokat a lapjait is, melyeken európai barangolásit, nagy művészekkel – Painival, Kokoschkával, Mooreral, Kassákkal, Kodállyal, Egryvel, hogy csak mutatóba említsünk néhányat – való találkozásait, beszélgetéseit eleveníti föl.
Lebilincselő olvasmány: nemcsak egy nagy művész vallomása önmagáról, művészetéről, korunkról és korunk művészetéről, hanem remekbe sikerült írói alkotás is. A kitűnő könyvnek ez a második kiadása.- További ismertető: "Belelapozás".
Online ár:
980 Ft
Online ár:
3 790 Ft