A sorozat jelen kötete a magyar parasztság, a köznép életmódját közvetlenül meghatározó anyagi kultúrát mutatja be. A könyv a tágabb értelemben vett környezet, a településtípusainak és azok földrajzi, gazdasági, társadalmi jellemzőinek számbavételével indul. A mezővárosok, a falvak építészetepedig az a szűkebb környezet, amelyben -bár egyes épületek az egész közösséget szolgálták -a lakó- és gazdasági épületek agy-egy család életkörülményeiről vallottak. Az épületek rendeltetése, a táj adta építőanyagok, az építtető tehetsége, az olykor a nagy művészeti stílusokat is idéző helyi ízlés befolyásolta a tájilag is változó paraszti lakáskultúra -noha folyamatosan változott, fejlődött az évszázadok folyamán -megőrzött archaikus elemeket, régi bútorféléket is. A táplálkozáskultúrátbemutató, mélyreható kutatásokra épülő fejezet számba veszi a hazai ételeket, a különféle fűszerek használatát, az évszázadok folyamán a magyar táplálkozásban megjelenő újításokat. A hangsúlyt azonban -a korszakalkotó és országosan érvényesülő változások ismertetésének keretében -az étkezések rendjére, a különféle alkalmak étrendjére helyezi. A kötetet a köznép öltözködésétmegörökítő fejezet zárja. Az egyes ruhafélék történetének vázlatát az öltözködés különös alkalmaira, társadalmi rangjelző szerepére, a népviselet jellegzetes csoportjaira vonatkozó utalások egészítik ki. A kötetet számos ábra, fekete-fehér és színes kép illusztrálja.
"Lenyűgöző könyv egy lenyűgöző témáról. Rengeteget tanulhatunk belőle" - dr. Jane Goodall Számos rítus kíséri ősidők óta az emberek életét: titkos beavatások, világraszóló esküvők, mágikus eljár...
Bevezető ár:
4 000 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
1 615 Ft
Eredeti ár: 1 900 Ft
Online ár:
3 990 Ft
Eredeti ár: 4 200 Ft
Online ár:
1 955 Ft
Eredeti ár: 2 300 Ft
Online ár:
7 609 Ft
Eredeti ár: 8 951 Ft