Textust teremtő kontextus

Összefoglaló

Közelítések a kortárs erdélyi magyar alkotók nyelvi-poétikai és képi világához

A könyv az etnikai önazonosságtudat, az identitsápolitika, a történelmi perspektíva, illetve a különböző kanonizációs viszonyulásmódok és a referencialitás problematikájának komplex kérdésköre felől próbálja megközelíteni a kortárs erdélyi magyar irodalmat, továbbá figyelembe veszi azokat a funkcióváltozásokat, amelyeken maga az irodalom (nemcsak a kisebbségi) és a róla szóló szakirodalom is - különösen a rendszerváltást követő időszakban - végbement.
Az elemzés azt a szempontot érvényesíti, amely számol a különböző tudományágak (társadalomtudományok és a humaniórák) közötti határátlépések, kölcsönzések és együttműködések jelenségével, amelyeknek bonyolult hálózatáról, kapcsolatáról és dialógusáról régóta hallani többek között úgy is mint a kultúrának az összehasonlító komplex kutatására irányuló törekvésről: kísérletet tesz egy olyan interdiszciplináris értelmezői keret kidolgozására, amely az irodalomtudomány, a kulturális antropológia, a szociológia, a filozófia, a kommunikációelmélet vagy a művészetelmélet felől értekezve közelít a vizsgálandó problémákhoz, és az irodalom- és kultúraelmélet összefüggéseivel kapcsolatos változásokat, átalakulásokat új elméleti orientációkat és kutatási tevékenységeket állítja a kutatási tevékenység fókuszába.
A kisebbségi irodalomban legtöbb esetben megnő a kontextus szerepe, annak aktuális jelenléte, s ezáltal mintegy veszít közvetett formájából, mivel már az alkotási folyamatban, a kódolásban a felismerhetőség vezérli a szerzőt. Jóllehet a felismerhetőség fontos szerepet játszott abban a "titkos szemvillanás" váltásban, ami az alkotó-befogadó között létrejött, mégis arra a korszakra, amelyről az elemzés során legtöbbet szó esik, sokkal inkább az volt a jellemző, hogy a költők, írók, képzőművészek kialakították a maguk sajátos metaforakészletét, amelyeknek inventivitásban az volt az ösztönzője, hogy az erdélyi magyar közösség körében hihetetlenül megnőtt az effajta metaforák iránti igény, különösképpen a nyolcvanas évek utolsó felében. Az elemzés kitér arra a jelenségre is, hogy mivel jelentősen megnő és felértékelődik a kisebbségi irodalomban a kontextus szerepe ezáltal, módosítja, illetve megváltoztatja a szerző - mű - olvasó viszonyának természetes működését, és valamennyi a környezet befolyása alá kerül. Így az is elmondható, hogy ezáltal olyan tényezők veszik át a meghatározó szerepet, amelyeknek tulajdonképpen háttérben kellene maradniuk, emiatt aztán úgy az alkotó, mind pedig a befogadó fokozottabb pszichológiai hatásnak van kitéve. Ez a speciális kommunikációs helyzet viszont olyan normatívák kialakításához vezethet, amelyeknek egyformán engedelmeskedik a szerző és az olvasó, vagyis amely egyaránt meghatározhatja a szerzői és befogadói elváráshorizontot. A kötetben tárgyalt szerzők képzőművészek és írók többek között: Sándor János, Szőcs Géza, Balla Zsófia, Cselényi Béla.