Minden magyar ember tisztában van vele, hogy a magyar paprikához, a magyar gulyáshoz és a magyar Puskás Öcsihez semmi sem fogható széles e világon. Túlzás nélkül állíthatjuk azt is, hogy Hollywood második hivatalos nyelve egykor a magyar volt, a Nobel-díjas tudósok között pedig nagyítóval kell keresni azokat, akik nem Magyarországon születtek. Kiadványunk célja elsősorban az, hogy rendhagyó formában, egyszerre szórakoztatva és tanítva ismertessen meg minden magyar és nem magyar olvasót Magyarország valóban figyelemre méltó tudományos, kulturális, földrajzi múltjával és jelenével. És hogy miért éppen Mengyelejev periódusos rendszerének elemeit választottuk ennek bemutatására? Játéknak indult az egész. Magunknak szerettük volna bebizonyítani, hogy a táblázat alapelemeinek rövidítései könnyedén megfeleltethetőek egy-egy hungarikumnak, ráadásul mindez szórakoztat és tanít is egyben. A bizonyítás sikerült, bizonyíték rá ez a kötet. Forgassák élvezettel és haszonnal - magyarok és nem magyarok egyaránt.
A kötet sorra veszi a magyar díszítőelemeket: rózsa, tulipán, szegfű, búzavirág, levelek, levélvirág, pávatoll. Megjelennek az elemek között a stilizált állatformák is. A lapokon megelevenedik a s...
Online ár:
2 967 Ft
Eredeti ár: 3 490 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
1 891 Ft
Eredeti ár: 1 990 Ft
Online ár:
1 485 Ft
Eredeti ár: 1 650 Ft