Az 1849. július 2-i komáromi csata a szabadságharc egyik olyan eseménye, amely módot ad számukra mélyebb elemzésekre. Egyrészt ennek az az oka, hogy a csata több önálló ütközetből állt, melyek különböző körülmények között zajlottak, másrészt rendkívül sok jelentés és visszaemlékezés őrizte meg a nap eseményeit. A forró nyári napon zajló egész napos csata bővelkedett a váratlan fordulatokban és felvonultatta a korabeli harcszabályzatokban foglalt majd minden harctevékenységi fajtát. Bemutathatjuk tehát a csatán keresztül azt is, hogy miként harcoltak a katonák a magyar szabadságharc csataterein, hogyan élték át az eseményeket. Ennek megfelelően a munka kitér a kor harcászatának elveire, előírásaira és a csata eseményein keresztül a gyakorlatára is. Mivel a hadművészet ezen területe elsősorban az alacsonyabb szintű parancsnokok vezetői tevékenységét érinti, illetve a csapatok harcát, így a magasabb katonapolitikai és hadászati kérdésekkel ezúttal csak kevesebbet foglalkozunk. Előtérbe kívántuk állítani azonban a katonát, akit a legközelebbről érintettek az események, aki a legtöbbet szenvedett és akinek kevesebb dicsőség jutott osztályrészül, mint parancsnokainak.
Igazi szenzáció, több mint kétszáz világháborús fotó egy kötetben, melyek soha nem láttak napvilágot korábban. És egy kiadatlan napló! Babucs Zoltán hadtörténész: Korsós József a katonai reálisko...
Online ár:
5 347 Ft
Eredeti ár: 6 290 Ft
Online ár:
5 347 Ft
Eredeti ár: 6 290 Ft
Online ár:
5 772 Ft
Eredeti ár: 6 790 Ft
Online ár:
7 642 Ft
Eredeti ár: 8 990 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 5 000 Ft
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft