Rend-őr-i-gaz-emberek
Versus Duo Kft.
Összefoglaló
A szerző a saját magánkiadásában megjelentetett könyvében az értő olvasó számára feltárja azt a valóságot, amelyet a rendőrség, ügyészségek, bíróságok, politikai és gazdasági maffia rejteni szeretne. Tömény életképet ad annak a szervezetnek és a szervezeten belül küszködő embereknek a tevékenységéről, amelyet ma még rendfenntartó erőként ismerünk, de konspiratív módon gerjesztett szétzilálására egyre több jel mutat. A társadalomban mesterségesen előidézett zsigeri félelem, ellentétek, konfliktusok rejtelmeibe is betekintést enged, s útikalauzul is szolgál mindazon káosz- ra, amelyben a politikai elit a hétköznapi ember szemei elől a valóságot elrejteni igyekszik, s amely tevékenységéhez a közigazgatási intézményrendszert, nemzetbiztonsági szervezeteket igénybe veszi. Posta Imre pszichológus világosan, nagyon sötét dolgokra mutat rá, amelyek a demokratikusnak mondott berendezkedésünket, jogállamiságunkat kérdőjelezik meg. Nemzetellenes, emberellenes folyamatok hátterét tárja fel egyszerű, és a laikusok számára is érthető formában. A szerző, a könyvbe foglalt, valós, megtörtént cselekmények tükrében, a végkövetkeztetéseket logikusan, könyörtelen kíméletlenséggel vonja le, mindezzel felvállalva ennek esetleges jogi következményeit is.
Részletek
- Kötés: papír / puha kötés
- hibátlan, olvasatlan példány
- ISBN: 9789630655323
- Szállító: Mike és Tsa Antikvárium
Nőnek születtem
A nő a bibliai időktől 1971-ig – ezt az alcímet adhatnánk e könyvnek. Dolgozzon-e a nő? – kérdezi a szerző, és válaszol is: a nő évezredek óta dolgozik. Egyenlő-e a férfival? Igen, de jobbára csa...
Online ár:
1 590 Ft
Online ár:
2 390 Ft
Online ár:
2 590 Ft