A Király család
Partvonal Könyvkiadó Kft, 2018
Összefoglaló
Király Viktor és Király Linda neve ismerősen hangzik a zenerajongók körében, számtalan rajongójuk kitüntetett figyelemmel kíséri életüket. A színfalak mögé azonban csak kevesen láthatnak be, pedig a Király család története nem csak a csillogásról és a sikerekről szól. A riportkönyvben megszólalnak a testvérpár családtagjai is. Az őszinte és sokszor megindító történeteket Linda és Viktor mellett a menedzser apa, a stylist édesanya és az Amerikában élő ikertestvér is a saját szemszögéből meséli el. A történetekből képet kapunk arról, mit jelent a honvágy, milyen az élet a tengeren túl, hogyan lehet legyőzni a halálos kórt, és az óriási tehetséggel megáldott testvérek melyik országban szeretnék végleg felépíteni karrierjüket.
"A Király család történetét korántsem volt könnyű megírni. Öten ötfelé szóródtak szét a világban, a fiatalok időközben felnőttek, a saját lábukra álltak, más nyelvet beszélnek, és nagyon másképp kellett megszólítani őket, mint a szüleiket. Egyszóval nehéz volt mikrofonvégre kapni a családtagokat. Izgalmas kihívásnak tűnt ez a családregény azért is, mert bizonyos szempontból speciális. A történetnek ugyanis még távolról sincs vége."
Koronczay Lilla
Részletek
- 240 oldal
- Kötés: keménytábla, védőborító
- jó állapotú antikvár könyv
- ISBN: 9786155783357
- Szállító: Eiffel Antikvárium
- Eredeti cím: A Király család
Tesla - Elon Musk és az évszázad fogadása
Hogyan nyerte meg a fogadást, azaz építette fel a világ legnagyszerűbb autóját Elon Musk és a Tesla? Bennfentes sztori a Wall Street Journal díjnyertes újságírójának tollából. Elon Musk a Szilíc...
Online ár:
2 750 Ft
Online ár:
1 090 Ft