Gyümölcslevek házi készítése
Mezőgazdasági Kiadó, 1968
Összefoglaló
"Üdít, frissít, erősít!" - olvassuk a gyümölcslevekről a reklámszöveget nap mint nap. Jól is esik hosszú séta után vagy akár otthon, nagy melegben egy-egy pohár színes, pezsgő gyümölcslé vagy gyümölcsbor! Pedig hányan vannak, akik nem ismerik a gyümölcsfogyasztásnak ezt a módját. Hát még ha tudnák, hogy mi minden készíthető a közvetlen fogyasztásra sokszor már alkalmatlan, lehullott gyümölcsből: gyümölcsszörpök, gyümölcskocsonyák, gyümölcsbólék, gyümölcslikőrök, sőt gyümölcsecetek, a leggyakoribb gyümölcsleveken és gyümölcsborokon kívül.
Mindezeknek a készítésére, a gyümölcsök házi feldolgozására tanít meg az ismert szerző, Szabó Béla immár második kiadásban megjelent könyve. Egyszerű, közérthető nyelven vezet bennünket végig a gyümölcssajtolási módjain, a különféle tartósítási eljárásokon, az erjesztés tudnivalóin. Végül jól használható, könnyen elkészíthető recepteket közöl, melyek alapján - ízlésünk szerint módosítva - kitűnő italok készíthetők házilag.
Igen nagy értéke a könyvnek az, hogy elejétől végéig az egyszerűség jellemzi, mind az ajánlott szerszámok, eszközök, mind a javasolt módszerek tekintetében.
Ajánljuk e könyvet mindazoknak, akik akár a házikertjükben termett, akár máshonnan beszerzett gyümölcseiket nem hagyják kárba veszni, vagy a gyümölcsleveknek, gyümölcsboroknak kedvelői, és szívesen foglalkoznak a gyümölcs feldolgozásával, a gyümölcsitalok készítésével. - További ismertető/ízelítő: "Belelapozás".
Részletek
- 144 oldal
- Kötés: papír / puha kötés
- jó állapotú antikvár könyv
- Szállító: Szentendre Antikvárium
- kopottas
- név/ajándékozási beírással
Koktélkalauz A-tól Z-ig
A Koktélkalauz A-tól Z-ig több mint 300 féle italkülönlegesség fotóját, elkészítési módját és hozzávalóit tartalmazza. A könyvecske az asztali naptárakhoz hasonló formátumú, így könnyedén elhelyezh...
Online ár:
1 290 Ft
Online ár:
990 Ft