Az amerikai elnök nyaralójában, Camp Davidben gyerekzsúr zajlik, a first lady unokahúga ünnepli tizenkettedik születésnapját. Remekül érzik magukat a résztvevők, ám a nap szörnyű véget ér: a kislányt elrabolják, édesanyját meggyilkolják. A titkosügynökből lett két magánnyomozó, Sean King és Michelle Maxwell történetesen éppen ott tartózkodnak, de nem akarnak belekeveredni az ügybe és magukra haragítani az FBI-t. A first ladyt különös, régi kapcsolat fűzi Seanhoz, akit végül rábeszél, hogy kutassák fel az elrabolt kislányt. Miközben Michelle még gyermekkora démonaival küzd, a páros nekilát a nyomozásnak, ám mindenütt falakba ütköznek, és egyre érthetetlenebbé válik az eset. A teljesítőképességük határáig hajszolják magukat, mert mindkét oldalon különféle erők sorakoznak fel ellenük, és egyre nehezebb eldönteni, ki a barát, és ki az ellenség.
Újra találkozhatunk a Sean King–Michelle Maxwell párossal, akik az Órajáték, a Tizedmásodperc és az Agytröszt főszereplői voltak. David Baldacci regényei sorra felkerültek a New York Times sikerlistájára, könyveiből kilencvenmillió példányt adtak el nyolcvan országban, negyven nyelven, így ma ő az egyik legnépszerűbb író a világon. „Baldacci abban a legjobb, hogy borzongat, izgalomba hoz, feszültséget teremt. A regény csupa meglepetés az elejétől a végéig.”
Columbus Telegram
Az év brit krimije/thrillere Sunday Times Bestseller "Még jobb, mint A színjáték" - Guardian "A trükkös krimik királynője. Minden egyes oldal tömör gyönyör" - Sunday Times "Tüneményes. Eg...
Online ár:
3 900 Ft
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára