FÜLSZÖVEG
"A föld minden népe egyetlen közösséget alkot: egy az eredetük is, hiszen Isten telepítette be az emberi fajjal az egész földet. Végső céljuk is egy: ISTEN
A vallásoktól feleletet várnak az emberek létük megoldatlan rejtélyeire, melyek most is, mint régen, mélységesen nyugtalanítják a szívet. Mi az ember? Mi az értelme és célja életünknek? Melyik az igazi boldogsághoz vezető út? Mi a halál? Mi az a létünket körülölelő, legvégső, megnevezhetetlen titok, amelyből eredünk és ahova megyünk?" (Zsinati nyilatkozat az Egyház és a nem-keresztény vallások viszonyáról 1.).
Giuseppe de Rosa olasz jezsuita vallástörténész ebben az összefüggésben mutatja be a világ nagy vallásait és korunk legismertebb szektáit. Ismerteti történetüket, tanaikat, miközben mindig keresi - már ahol lehet - a testvéri párbeszéd lehetőségét. Egységesülő és ellentétektől felszabadult világunkban minden kereszténynek ismernie kell a zsidó hit, az iszlám, a hinduizmus és a buddhizmus tanait. Tisztán kell látnia azt is, mit hirdetnek Jehova tanúi, a Moon-szekta és az új keleti "vallások" képviselői, mit kell gondolnia és mondania, amikor lélekvándorlásról, asztrológiáról, spiritizmusról, mágiáról - sőt - sátánizmusról hall. E tudás birtokában tehet eleget Szent Péter felszólításának: "Legyetek mindig készen arra, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek" (1 Pét 3,15). Vissza
TARTALOM
Bevezető 5
A kereszténység és a nem-keresztény vallások 11
A zsidó hit 24
Kit nevezünk ma zsidónak? 24
A keresztények és a zsidók közötti párbeszéd problémái és távlatai 35
Az iszlám 51
Az iszlám újraébredése 51
Az iszlám 53
Keresztények és muszlomok. Nehéz, de szükséges találkozás 76
A hinduizmus tegnap és ma 91
A felszabadulás útjai: a Védáktól a Bhagavad-Gitáig 91
A népi hindu vallásoktól az újhinduizmusig: a vallási élet 103
Kereszténység és hinduizmus. Keresztény-hindu párbeszéd 115
A buddhizmus 128
Kulturális és földrajzi jelenlét 128
Kereszténység és buddhizmus. A testvéri párbeszéd lehetőségei 139
"A szekták általános támadása" 151
Jehova Tanúi 151
S. M. Moon társulata a keresztény világ egyesítésére 167
A szcientológia egyháza 181
"Új" keleti "vallások" 190
Reinkarnáció, asztrológia, mágia, okkultizmus, spiritizmus 202
Mit gondoljunk a reinkarnációról? 202
Asztrológia, mágia, okkultizmus és spiritizmus 212
Üdvösség Krisztusban és nem-keresztény vallások 225
Hitünk igazságait mutatjuk be színesen illusztrálva. A művészet a lélek megvilágosodása. A formulák igen hasznosak: "A hit és a jámborság virágai nem az emlékezet nélküli katekézis sivatagos vidék...
Online ár:
1 590 Ft
Online ár:
3 390 Ft
Online ár:
2 690 Ft
Online ár:
4 890 Ft
Online ár:
1 800 Ft