FÜLSZÖVEG
Meggyőződésem szerint "itt és most" Magyarországon nem lehetséges színházat csinálni, hacsak nem csoda folytán. De nem lehet már tíz éve, húsz éve, harminc éve.. - talán soha nem is lehetett. Ha egy népnek nincs közösségi kultúrája, akkor nem lehet színháza sem.
A magyar színházi avatngárddal is főképpen az a baj, hogy nincsen. Nem tettek, csupán események. Nem megcsinált, megszrvezett, létrehozott művek, hanem balhék. "Valami más." De valami más - az kevés, és mindig is kevés lesz.
A színház mindig a jelené, estleg a múlté is, de soha nincs köze a jövőhöz. Színház az, ami megvalósul itt és most. Ha nem valósul meg: spekuláció. A színház ugyanis merő praxis. A megtervezett eseménynek a kiszámíthatatlan realitással való ütközése során születik meg a színházi pillanat - ha megszületik.
...egy nyirkos-csúnya délelőtt a zsöllyébe süppedve, míg a színpadon a helyüket keresgélő, álmos "benszülött" színészeket figyeltem, mint egy rosszkedvű, botcsinálta cirkuszigazgató, megvilágosodásszerű élességgel, valamely panorámakép teljességével terült elém jövendő színházrendezői sorsom hiábavalósága... a kijelölt életketrec szűkössége és piszka. Könnyű volt a belső hangnak engedelmeskedve egyszer s mindenkorra hátat fordítanom a színházrendezői foglalkozásnak Magyarországon.
Írni kezdtem
TARTALOM
Halleluja 5
Körmagyar 159
Büntetések 273
Kozma 349
A Kádár-beszéd 415
Kádárné balladája 477