A második világháborút követően egyszerre köszöntött Magyarországra a szabadság víziója és a megszállás valósága. Az új, demokratikus intézményrendszer kiépítése akadozott, a háborús bűnösök felelősségre vonása rövid időn belül jogszerűtlen leszámolássá változott, a Szovjetunió által támogatott kommunisták pedig fokozatosan elfoglalták a legfontosabb hatalmi pozíciókat. 1948-49-re teljesen kiépült a diktatúra intézményrendszere, ekkorra már nemcsak a háború előtti államberendezkedést bontották le teljesen, hanem mindazt, ami 1945 és 1947 között felépült. Kötetünk a korszak - formálisan - legfontosabb intézménye, a parlament történetét állítja középpontjába. Az 1944 vége és 1949 tavasza között működő három csonka ciklus közül a legelső törvényhozó testület saját magát is ideiglenesnek nevezte. A második szép reményekkel indult, hiszen a nyugati sajtó is elismerően írt az 1945. november 4-i választásokról és azok eredményeiről, ám a szintén rövidre sikeredett harmadik ciklus diktatúrába torkollott. Az ezekben az években kiépülő sztálini típusú diktatúrában a demokrácia erői számára az országgyűlés jelentette az utolsó olyan fórumot, ahol az ellenzék többé-kevésbé nyíltan fogalmazhatott meg kritikát a hatalomra törő önkényuralommal szemben.
Székely, avagy Dózsa György 1514-ben "15 perc hírnév"-re tett szert. A szerző az 1514-ben, az oszmánok ellen hirdetett keresztes hadjárat során lázadássá fajuló események vezéralakjáról az utóbbi 1...
Online ár:
2 125 Ft
Eredeti ár: 2 500 Ft
Online ár:
2 040 Ft
Eredeti ár: 2 400 Ft
Online ár:
3 141 Ft
Eredeti ár: 3 490 Ft
Online ár:
5 320 Ft
Eredeti ár: 5 600 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján