Magamtól egyre messzebb

Összefoglaló

Ez ​a könyv három korábbi kötetem, a Ha nem lenne semmi nyom (1981), az Omlásveszély (1989) és a Két év (1993) anyagából, valamint újabban írt verseimből nyújt válogatást. Lehetett volna „válogatott versek” is a gyűjtemény alcíme, de nem általánosságban válogattam, nem valamiféle csökkentett teljességgel kívántam képviselni verseimet. Ehelyett csak egy szálat húztam ki: azokat a verseket gyűjtöttem össze, amelyek a tudattal (történetesen az én tudatommal) foglalkoznak önmagában és másokhoz való viszonyában. Köteteimen visszafelé végigtekintve ugyanis azt láttam, hogy azok egyetlen kérdés egymásra épülő változatait járják körül. Valahogy így: 1. Ki vagyok? Alkalmas eszköz-e a beszéd, hogy választ kapjak? 2. Vagyok-e egyáltalán? Az vagyok-e, aminek megfogalmazom magam? Majd 3. Mi van, ha vagyok s ha nem, leszek-e még? Hozzátéve végül: 4. Kell-e lennem? Nem tudom, közelebb jutottam-e ezzel bármihez, és nem inkább távolabb. Az sem biztos, hogy errefelé kell továbbmenni. A következő kérdés talán más lesz; talán nem is lesz kérdés. Addig azonban nem mondhatok mást, mint a könyv mottójában: „Én legfőképpen félek önmagamtól, S ha valamiben, ebben van reményem.” Ferencz Győző