Ennek a kötetnek kettős célja van: egyrészt megmutatva a szöveghez közelítés útjait, módszereit, elmélyíteni a szövegtani elemzés képességét, és ezáltal segíteni a befogadást; másrészt hozzájárulni a szövegalkotó képesség fejlesztéséhez kreativitást igénylő feladatok megoldatásával. A gyakorlókönyv a Leíró magyar szövegtan című tankönyv fejezetei sorrendjében feladatok sorával kíván segítséget nyújtani a jellegzetesen szövegtani szempontú elemzés elsajátításához. Ez egyrészt módszerességet igényel: ezért a gyakorlatok egy-egy szempontra tekintettel mélyítik el az ismereteket, másrészt fokozatosságot jelent: elszigetelt aspektusra figyelést követően szempontegyüttesek, illetve komplex megközelítések révén. A feladatok bősége lehető teszi, hogy válogatni lehessen belőlük tanárnak, diáknak egyaránt. Bár a gyakorlatok kellőképpen egyirányúsítják a feladatmegoldást, mód van arra is, hogy ki-ki a saját érdeklődése szerint ugyanarra a feladattípusra is más-más megoldással szolgáljon.
Ez is elérhető kínálatunkban:
ELŐSZÓ Ez a kötet a magyar nyelvészet III. nemzetközi kongresszusán (Nyíregyházán, 1977. augusztus 23-27.) elhangzott előadásokat tartalmazza. A kongresszus központi témája - az előző, a szegedi...
Online ár:
1 490 Ft
Online ár:
1 100 Ft