Ismertető: Ez a kis könyv arra törekszik, hogy a magyar néphit és népszokások terén való tájékozódást a tudományban előkészítse és annak eddigi eredményeit a közönség számára hozzáférhetővé tegye. Korlátozott a szabott ívszám és ez a magyarázata, ha sok mindent nem tárgyaltam, amit szerettem volna. Nem törekedtem kimerítő anyaggyűjtésre, inkább a nemzetközi kapcsolatok kimutatása volt a célom. A »Rontás és varázslás« című fejezetben a harmatszedésről mondottak kissé másként csoportosítva megtalálhatók »Adalékok a magyar néphithez 1920« című művemben. Ettől eltekintve kerültem az ismétléseket, inkább olyan kérdésekkel foglalkoztam, amelyeket az eddigi irodalom többé kevésbbé elhanyagolt. Feltűnő talán, hogy a téli, tavaszi és nyári ünnepeket tárgyalom az őszi nélkül. Ennek az a magyarázata, hogy az őszi »jeles napok« közül csak a halottak napjának van önálló jelentősége, ennek külön tárgyalását pedig a halotti szokásokról szóló fejezet pótolja.