A kötet szerzője Baráth Magdolna történész, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának osztályvezetője, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Történeti Intézetének címzetes docense, az 1945 - 1990 közötti magyar történelem kiemelkedő kutatója. Számos dokumentumkötet, vezető történeti folyóiratokban publikált tanulmány, hazai és nemzetközi konferenciákon tartott előadások, televíziós beszélgetések eddigi pályájának mérföldkövei. Szerteágazó kutatói érdeklődésének egyik meghatározó részterülete a magyar-szovjet kapcsolatok történetének kutatása. Hosszú évek óta makacs elszántsággal tér vissza minden esztendőben a moszkvai levéltárakba, ahol a nehéz kutatási feltételek ellenére a kétoldalú kapcsolatok újabb és újabb forrásait tárja fel és elemzi. Munkásságának eredményei a budapesti szovjet nagykövetek 19531956 és 19561964 közötti jelentéseit közreadó kötetek. Ezekből és számos újonnan feltárt dokumentumból állt össze színes mozaikként az a kép, amely a jelen kötetben összegyűjtött írásaiból kibontakozik. A Magyarország második világháború utáni sorsára vonatkozó szovjet elképzelések, a Szovjetunióról kialakult hazai kép változásai, a két ország kommunista pártjai közötti kapcsolatok, a szovjet tanácsadók és szakértők tevékenysége, a szovjet politika szerepe a magyarországi változásokban 1953-ban, a szovjet imázsépítés módszerei, a Hruscsov korszak jellemzői és végül a Gorbacsov nevével fémjelzett átalakulás hatása azok a témák, amelyek többek között az összeállításában helyet kaptak. Mindegyik egy-egy biztos lépcsőfok egy majdani monográfiához, ízelítő a bonyolult és összetett kapcsolatrendszerből.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Mező Gábor előző könyve, A média lenyúlásának titkos története nagy sikert aratott, de újságírókról, médiacárokról és Gyárfás Tamásokról írni azért mindig hálás téma. Most egy egészen más könyvvel ...
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Online ár:
4 246 Ft
Eredeti ár: 4 995 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
3 555 Ft
Eredeti ár: 3 950 Ft
Online ár:
8 152 Ft
Eredeti ár: 9 590 Ft
Online ár:
3 325 Ft
Eredeti ár: 3 499 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján