Fülszöveg
Kós Károly 1934-ben megjelent legjelentősebb szépprózai munkáját, az államalapító István királyról szóló Az Országépítő című történelmi regényét a Nyugat kiváló kritikusa, Schöpflin Aladár így méltatta: "István anyja által beleoltott hivatásérzetből, természetes ösztöneinek legyőzésével végzi el nagy művét. Hogy küldetését, a magyar állam megteremtését, a nemzet egységesítését végrehajthassa, azokat kell fegyverrel leigáznia, akikhez a szíve hűz, azoknak az idegen lovagoknak fegyvereivel, akikkel érzelmileg nincs közössége... Kós Károly elgondolásában csak mellékes szerepet játszik István művének vallási része. Ő nem a szent királyt látja, hanem az országépítő államférfit, aki a különböző, nagyrészt fajilag és nyelvileg is különböző törzsek konglomerátumából megteremtette az egységes magyar nemzetet, és egyhatalmi szervezetbe összefoglalta Magyarországot. Ez a tagadhatatlanul érdekes és szuggesztív koncepció azonban inkább csak alappilléreit adja meg a regénynek, a történet menetét... szélesen, nagy kedvteléssel, kitűnő elbeszélő ízzel, szinte Jókaira emlékeztetve mondja el az író..."
Kr. u. száznyolcvan. Marcus Aurelius császár halott. Fiát és örökösét, Commodust, mindeddig léha és kicsapongó ifjúnak ismerte meg a császári család és közvetlen környezete. Úgy tűnik azonban, a gy...
Online ár:
890 Ft