Móricz Zsihmond elbeszélések (1900-1925) A bécsi bútor, Az atyafiság, Az utolsó betyár, Imre deák szerencséje, Borúra derű, A kirabolt rabló, Kedves tanító úr, Csöndes tűz, Két tűz között (saját képpel! szent. antikv.)

Összefoglaló

Az író 1900-1925 között keletkezett elbeszéléseit közli. A nagy regények szomszédságában született novellák egyre súlyosabbak, tömörebb és teljesebb művészettel adnak hírt Móricz ZHsigmond társadalmi-emberi gondjairól: a világháborúról, amelyet kezdeti illúziói után már a maga iszonyatosságában lát és ábrázol, 1918-1919 nagy fordulatáról, ígéretéről, az 1920-as évek paraszti nyomoráról, a városi és falusi urak megcsökött életformájáról. Ekkoriban írta: "Realistának könyveltek el, én magam is erősségemnek érzem azt, hogy életlátásom olyan, mint a magyar nép színe-javáé. A való életet valószerűen adom vissza... Én hosszú pályámon ahhoz edzettem magamat, hogy csupa olyan dolgot írjak le, amit más szégyellt volna meg is érinteni." E korszak nagy novellái - a Zsuzsanna Klagenfurtban, Vidéki hírek, Égi madár, Szegény emberek, A szerelmes levél, hogy csak a legkiemelkedőbbeket említsük - ennek az ars poeticának igazát és érvényét bizonyítják.
III. kötet
A harmadik kötet az író 1926-1933 között keletkezett elbeszéléseit közli. Ekkoriban vallotta Móricz Zsigmond: "Nekem az írás az élet minden gazdagságát jelentette; magát az életet. Az életet, összes hegyeivel és völgyeivel, felhőivel és óceánjaival, s az emberi életet, minden akciójával, filozófiájával s népmeséivel és absztrakt tudományaival. Együtt vettem és adtam s éltem valóban mindenkor írásban az egész életet, a napsugártól a tömlöc sötétségéig, a magányos szív boldog szenvedésétől a tömegek viharáig. Nekem valóban sokat adott az írás, mert én nem egy életet éltem át, hanem mindig azt éreztem, ezer és ezerformájú az élet. Kaptam, átéltem s továbbadtam. Mindig mintha az egyetemes élet közlője volnék, az egyetemes emberiség számára." Ennek a hitvallásnak szellemében oly gazdag ennek a korszaknak termése is; e nyolc esztendőben írt novellái közt olyan remekművek akadnak, mint a Ha a szoknya suhog, Esőleső társaság, Ebéd, Barbárok, A kondás legszennyesebb inge, Ami megérthetetlen, A tüzesgép, Az úr a tornácon, Egyszer jóllakni, Kibírhatatlan...!, Kiserdei angyalok.
IV. kötet
Móricz Zsigmond elbeszéléseinek z áróköteteként a nagy író 1934-1942 között keletkezett novelláit közli e gyűjtemény. Az öregedő Móricz Zsigmond ebben a korszakában, noha vissza-visszatér nagy témáihoz, a dzsentri-életforma széthullásához, a paraszti mélyvilág nyomorúságához, gyermekkorának emlékeihez, a magyar múlt ébresztéséhez, új színekkel gazdagítja életművét: ekkor fedezi fel a nagyvárosok szélén élő munkásokat, vagy legalábbis a lumpenproletariátust. A Csibe-élmény szüli ezeket az írásokat. Talán éppen őrá gondol Móricz, bár általánosítja az elvet, amikor 1941-ben így vall munkamódszeréről: "Ha leülök akárkivel beszélni, s hozzá fogok gondosan hallgatni s közben figyelem őt: akkor az élet átad nekem nemcsak egy egyént, de egy típust, aki abszolut tisztán tud mindent, amit tudnia kell: tudja a nyelvet, a magatartást, a históriát, a milliőt, egyáltalán szintézise annak, ami... Ha egy író őt megírja, már kitűnő, ha nem ront túl sokat rajta". - E korszak legkiemelkedőbb elbeszélései közül csak a legfontosabbakat említhetjük itt: Komor ló, Február, hol a nyár?, Égi madár, Tyúkleves, Árverés a nádason, A Vak Macska belső ügye, Csibe, Csibe csipog, karácsonykor jobban fáj, Pesti kislány falun, Levél a dajkához, A világ végén már szép és jó, Árvácska.