Mágián a köznyelv leginkább varázslatot ért, míg az antropológia afféle ősi, a tudományos logikától eltérő szervezőelveket követő gondolkodási formát. Márai könyvére ezek egyike sem igaz maradéktalanul. Hőseinek életében persze rendre előfordulnak váratlan események, a szereplőkkel nemegyszer játszik a sors szeszélye, vagy éppen megigézi őket egy-egy különleges történés, magával ragadja őket valami ritka élmény - ám szigorúan vett csoda, tudományosan nem magyarázható varázslat csak elvétve fordul elő a kötet novelláiban. A szereplők gyakran visszatérő tapasztalata, hogy nem értik a körülöttük történő események összejátszását, mások tetteinek mozgatórugóit vagy akár saját reakcióikat s érzéseiket - ennek ellenére nem rajzolódik ki a világot vezérlő rejtett, észszerűen nem megokolható hatóerők egységes rendszere, azaz nem ölt alakot valamiféle mágikus világmagyarázat sem. Mindettől azonban Márai írásai nem lesznek kevesebbek, nem lesznek szegényebbek. Azért nem lelni bennük varázslatos világra, mert e novellák nem eltávolítanak az élettől, hanem visszafordítanak hozzá. Nem a vigasz csalóka reményével hitegetnek, hanem az élet eleven valóságával való szembenézésre hívnak.
Bengi László
A kötetben egybegyűjtött adventi és karácsonyi történeteket Fekete István 1947 és 1969 között, az Új Ember című hetilap felkérésére írta. A sokszor személyes emlékeket felidéző elbeszélések szerepl...
Online ár:
2 550 Ft
Eredeti ár: 2 999 Ft
Online ár:
2 550 Ft
Eredeti ár: 2 999 Ft
Online ár:
2 457 Ft
Eredeti ár: 2 890 Ft
Online ár:
842 Ft
Eredeti ár: 990 Ft
5
az 5-ből
1 értékelés alapján
Az tetszik benne a legjobban,hogy a történetek befejezetlenek,bennem él ,dolgozik tovább,minden egyes élethelyzet és ez fantasztikus,nem is lehet egy szuszra elolvasni,kell hagyni hogy bennem folytatódjon minden egyes történet,nagyon jó csak ajánlani tudom .