Magyar és európai civil társadalom

Összefoglaló

Egy jó bő évtized, majd négyezer nap, s ha tovább merülünk az időben, tízezernél is több feszültséggel-verítékkel teli, de azért sikereket is jelző közéleti óra, s mennyi gyötrelmes perc telt el azóta, hogy elkezdtük bontani félelmeink falát. S ha botladozva, hibákat-hibákra is halmozva, esetlegességek és eshetőségek mentén, tétován vagy éppenséggel túlságosan is határozottan, nem egyszer kizárólagosságra törekedve, vagy éppen acsarkodva egymással, de feszegettük a pártállami, amúgy is foszladozó szövedékeket, itt vidéken is. Személyes, kollegiális, baráti, jószomszédi, kalákás mennyi véletlenszerű eseménytől befolyásolt kapcsolatok láncolatának garmadája döntött abban, még ha voltak is szigorú, politikai értékek mentén való indíttatáson alapuló meggyőződéseink, hogy hova csapódtunk, hol kerestünk magunknak helyet az alakulgató, formálódó, magát megfogalmazni akaró ás tudó helyi társadalom vérkeringésében. Mint ahogy (gondoljunk csak vissza) én, te, ő, mi mindannyian miért is vállaltunk küldetéstudattal szerepet akár zászlóvivőként, akár gyalogoskatonaként a jobbról, balról (de mi is volt a jobb és a bal?) induló pártcsírákban, protopártokban, az akkor még szájában narancsot tartó galamboktól kezdve, a sokszínű illatú, kalászos virágú búzatáblákkal tarkított közmezőnkben. És ahhoz képest, hogy milyen mezt húztunk magunkra, vagy adtak ránk, lettek újmódi barátaink elvtársaink, ellenségeink, kik később ellenfelekké szelídültek, miközben magunk is visszább húztuk csápjainkat, rájővén arra, nem biztos, hogy rossz az, amit a kezdeti kardcsörtetések után egyre csöndesedő hangnemben tollal és szóval vívtunk egymással, egymásért, ezért az új rendszerért, amit létrehozni akartunk. Persze, hogy ezt akartuk-e, majd az idő döntheti el. De, hogy annak idején a jót akarván jártunk a politikai előiskolák alsó tagozatába, nem lehet kétséges. S ha csillagos ötösre nem is vizsgáztunk, de nem bukott meg egyikünk sem. Az sem kérdőjelezhető meg, hogy ami itt Pécs-Baranyában történt az ellenzékiek reformerek civilek alkotta önszerveződötté szervesült mozgalmak háza táján, példát adó, mutató lehet mások számára is, de szégyenkezni való még azok előtt sincsen, akik ott a mindenek központjában a fővárosban tették országló kettős hatalomként dolgukat. A nyolcvanas évek vége, egy regionális oktatási, tudományos, kulturális centrum társadalmi- politikai palettájának megalapozásának időszaka. Egymásba csúszó, egymást átfedő akciók, céljaik szerint is tarka, egymást sokszor kioltó, egymással hadban álló, de mindjobban izmosodó, maguknak helyet követelő civil szerveződések soha nem látott méretű föleszmélése. Egyesületek, baráti körök, népfőiskolák, társaságok, szövetségek, kamarák, érdekképviseletek hálója kezdi mutatni a demokrácia, pluralizmus megkövetelte másik arcát, jelzi a városlakó polgárnak: itt valami történik, immár érdemes részt venned, mert ez veled, általad is történhet. És alakultak a kultúra, az oktatás, a hobbi, a környezet, a városvédő, a karitatív, a kisebbségi szervezetek, s ha számuk akkor még nem is volt egetverő, erejüket már mutatták, követelték maguknak a helyet a politikacsinálók között, próbálgatták szárnyaikat az akkori helyi hatalom ellenében. Az a röpke néhány hónap, vagy egy-két év persze csak arra volt elegendő, hogy eszméljünk, hogy megfogalmazzuk magunknak magunk, hogy mit akarunk. Aztán ennek a századnak utolsó évtizedébe lépvén lecsitult a váteszi töltetű civil forradalom is. Néhányan beültek a hatalomba, mások célvesztetté váltak, s voltak, akik a politika profi talajára léptek. A többség azonban, de még inkább az azóta alakultak sokasága próbálta és azóta is próbálja alakítani viszonyát a helyi hatalommal, keresi helyét, az önkormányzat párt civil társadalom triumvirben. Mi változott azóta? Sok is, kevés is. Törvények, rendeletek születtek, biztosítandó az intézményes formákat. A helyi képviselők kezdeti kizárólagossága (bennünket választottak, négy évig mi vagyunk a hatalmon) mintha múlófélben lévő gyermekbetegség lenne, s talán végleg gyógyítható. Néha-néha már meg is kérdeznek bennünket, ha véleményünket nem is nagyon veszik figyelembe, tanácsot is kérnek esetleg, ha meg nem is hallgatják, közmeghallgatnak bennünket, ha úgy közvetlenül nem igazán dönthetünk is, be is vonnak, meg nem is, partnerek is vagyunk meg nem is, működik is a nyilvánosság meg nem is. A szándék a hatalom és a pártok részéről kinyilvánított: arccal a civil társadalom felé. S, hogy ez így lehetett, ahhoz majdnem egy évtized kellett. Sok kevés idő? Nézőpont kérdése. De tán nem is ez a lényeg, hanem hogy egyértelművé vált mára: nem helyi hatalmat kell gyakorolni parancsokkal, hanem szolgálni kell a köz ügyeit, azokét, akiké viszont a helyi hatalom, a választópolgárok közösségéét. S ez a szolgálat nem megy másképpen, csak ha összefognak a polgárok, akik tenni akarnak a településért, s a legszélesebb konszenzusra törekedve együttesen formálják a helyi szerveződési lehetőségek, s hogy ne feledkezzünk meg, a sajtó segítségével és erejével a mi lokális, nekünk elsődleges helyi demokráciánkat. Formáljuk tovább mi is annak az érdekében, hogy amit eleink elkezdtek, azt utódaink a harmadik évezredbe érve teljesíthessék is, emlékezve ránk is, akik közbeeső állomásként próbáltak hatni arra, hogy annak idején majd lehessen mindenütt ebben az országban a levegőnek íze, zamata, a helyi közszellem legyen általunk formálhatóan, el nem törölhetően, vissza nem vonhatóan, meg nem kérdőjelezhetően, demokratikus. Ezért dolgozzunk hol hazánk, házunk van. Mert ez a miénk, mindannyiunké. Közös tulajdonunk, sáfárkodjunk hát közös javainkkal okosan, kulturáltan és szépen. Csefkó Ferenc

A kötet a megnyitó hozzászólásokban majd jelzett konferencia anyagának írásos változata, kibővítve a témakörhöz tartozó néhány más tanulmánnyal, valamint a konferencia után készült televíziós beszélgetés szerkesztett anyagával. A szerkesztők egyrészt törekedtek a teljességre, azaz vissza kívánták adni a tanácskozáson elhangzottakat, másrészt viszont igyekeztek eleget tenni e munkáik során annak, hogy a könyvben szereplő tanulmányok megfeleljenek az írásbeliség követelményeinek. A szerkesztés alapelveként tiszteletben tartottuk mégha azokkal sok esetben nem is értettünk egyet a szerzők szakmai, politikai állásfoglalásit, megállapításaikat, következtetéseiket, véleményeiket mindezekből fakadó felelősségüket. A kiadvány így szolgálhat egyúttal a sokféle nézet, elmélet, gyakorlat egymással való ütköztetésének terepéül, ha tetszik további tisztító vitákat, az álláspontok közelítését kiváltva a civil társadalom érdekében, az európai és magyar civil társadalomért.