Jelen kötet kiegészítő részét képezi azon collectiónak, melyet 1883-ban a Történelmi-Bizottság megbízásából »Levelek és Okiratok I. Rákóczy György keleti összeköttetéseihez« czím alatt kiadtam. Bármily terjedelmes és vastag kötet volt is az, annak, ki e gyűjteményt forgatta, feltűnhetett, hogy az még nem teljes collectio; de úgy a mint volt, megérdemelte a közzétételt, mert Rákóczy György portai összeköttetéseit egészen új világításba helyezte, s aztán — megvallom — hogy miután azokat a levéltárakat, melyekben adalékokat reméltem találhatni, eredménytelenül kutattam át — s tudva, hogy az erdélyi levéltárak mennyi romboláson mentek keresztül: nem reméltem, hogy a gyűjtemény jelentékeny gyarapodást nyerhessen. És íme, a mit nem reméltem, megvalósult. B e k e Antal tisztelt barátom szerencsés keze épen oly nagy halmaz Rákóczy-correspondentiára akadt, mint a milyen már megjelent. A Történelmi-Bizottságnak jelentést tevén a nagybecsű leletről, felvette azt, mint a már megjelent kötetnek kiegészítő részét, kiadványai sorába, s a. kiadás 'vezetésével szíves volt alólirtat megbízni.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Miután három részre szakadt az ország, kétharmadán a Habsburgok és a törökök uralkodtak, megfeledkezvén a harmadik részről Erdélyről. Szerencsére! - Mert így Erdély lett a magyar politika, és kultú...
Online ár:
1 611 Ft
Eredeti ár: 1 695 Ft
Online ár:
4 208 Ft
Eredeti ár: 4 950 Ft
Online ár:
5 942 Ft
Eredeti ár: 6 990 Ft
Online ár:
2 720 Ft
Eredeti ár: 3 200 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján