Illyés Gyula szerint egy-egy országnak a jó haladása olyan, mint a római szekéré. Két kereke van, az egyik a közéleti, a politikai, a másik a szellemi élet. Akkor jó, ha az együtt működik. [ ] Azokban az években éppen az irodalom vette át a politika, sőt a nem létező szabad sajtó dolgát, nemcsak szelepként működve, hanem valóban jelentős társadalmi-politikai feladatokat végezve el. Mára megfordult a helyzet, ma mindent a politika ural. A politikai élet aktív résztvevői nemcsak a média tereit foglalták el, hanem a szellemi élet egyre több fórumán kérnek, követelnek maguknak helyet, azt gondolván, ők tudják a legjobban, mi a szellem, mi az irodalom feladata. Az irodalom nem igazán tud mit kezdeni ezzel a helyzettel, a politika pedig olyan, mint a víz, minden lehetséges résbe, repedésbe belefolyva tör magának utat, tovább mélyítve az inkább betemetendő réseket, árkokat, szakadékokat. [] És bár mindent a politika ural, a kultúra iránti kötelességét, azaz saját feladatát egyre kevésbé vállalja: a pártpolitikának két évtizedes adósságai vannak a kultúra finanszírozása és irányítása, a kulturális élet konszolidációja és kárpótlása terén. Ezért a szellem emberei kénytelenek a kulturális intézményrendszer működtetéséhez szükséges források megteremtése mellett a kultúra igazgatásának kérdéseivel is foglalkozni.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Nem a pénz, nem a stratégia, nem a technológia, hanem a csapatmunka a versenyképesség legmeghatározóbb tényezője. Ha mindenkit rá tudunk venni, hogy egy irányba evezzen, vezető pozíciót szerezhetün...
Online ár:
3 315 Ft
Eredeti ár: 3 900 Ft
Online ár:
5 092 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
Online ár:
2 465 Ft
Eredeti ár: 2 900 Ft
Online ár:
4 233 Ft
Eredeti ár: 4 980 Ft
Online ár:
3 141 Ft
Eredeti ár: 3 490 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján