Kiefer Ferenc professzor a modalitás kérdéskörének legjelentősebb hazai szakértője, akinek e témakörben írt munkái a kérdés nemzetközi irodalmának is legértékesebb részéhez tartoznak. Ebben a könyvben az utóbbi huszonöt évben a modalitásról írt tanulmányainak számos gondolata egységes keretbe foglalva újra megtalálható, ám az itt olvashatók két szempontból is túllépnek a korábbi munkák egyszerű összegzésén. Egyrészt a szerző figyelembe vette az újabb hazai és nemzetközi szakirodalmat: a jelen munkában - elsősorban annak első fejezetében - lényegében minden, az utóbbi évtizedekben a modalitásról született elméletileg is jelentős, illetőleg általános érvényű munka nyomai tetten érhetők. Másrészt, ami sokkal fontosabb, a második-harmadik-negyedik fejezetben foglalt elemzésekhez a szerző felhasználta a Magyar Nemzeti Szövegtár korpuszát. A korábbiakhoz képest tehát újdonság-nak számít, mégpedig nemcsak Kiefer Ferenc életművén belül, hanem az egész idevágó nem-zetközi szakirodalomban is, hogy ebben a munkában az elemzés korpusz alapú. A korpusz azonban nemcsak arra volt alkalmas, hogy a szerző valóságos, nem kitalált példákkal igazolja korábbi elképzeléseit, hanem újabb izgalmas összefüggések megállapítását is lehetővé tette.
A magyar helyesírás új, a Magyar Tudományos Akadémia által alkotott és jóváhagyott szabályzata: a 12. kiadás. - A magyar helyesírásra vonatkozó szabálypontok példákkal - A szabályzathoz s...
Online ár:
3 052 Ft
Eredeti ár: 3 590 Ft
Online ár:
2 542 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft
Online ár:
2 542 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft