Jelbeszéd az életünk 2.

Összefoglaló

Az 1995-ben megjelent Jelbeszéd az életünk című kötet igen kedvező fogadtatása arra ösztönözte a könyv több szerzőjét s természetesen szerkesztőit is, hogy folytassák vállalkozásukat, hiszen a téma, a szimbolizáció és a szimbólumok szerepe a társadalomban (és a társadalomtudományokban) kimeríthetetlen. 1998-ban kezdődött el a munka e második köteten, s végződött azzal az eredménnyel, amit kezében tart az olvasó. Eredetileg az volt az elképzelésünk, hogy az elsősorban a szimbolizáció és szimbólum-elemzés történetével és elméleti alapkérdéseivel foglalkozó - valamint néhány elemzési példát felvonultató - első kötet utána második kötet afféle módszertani tankönyv lesz, amelyben az egyes társadalomtudományok képviselői bemutatják az olvasónak, hogy a maguk tudományterületén hogyan is kell szimbólumot elemezni; több-kevesebb didaxissal megtanítják a szimbólum-elemzéstechnikáit. Másként alakult. Az alább olvasható tanulmányok közül közvetlenül végül is csak Kaán Zsuzsának a táncnyelv szimbolikáját körüljáró munkája, Boglár Lajos távoli társadalmak rítusait analizáló leírása, Balázs Gézának a stilisztikai szövegelemzés problémakörébe bevezető cikke (és a mi - a saját társadalom antropológiai elemzésének lehetőségeit mérlegelő - írásunk egy része) kísérli meg, hogy a maga területén valamiféle, az elemzés technikájába (is) beavató útikalauzként álljon az olvasó mellett. De egy út titkait nem csak úgy lehet megtanulni, ha lépésenként elmagyarázzák: az értő vezetőtől sok minden elleshető akkor is, ha csak követjük, ha figyelmesen lépkedünk a nyomában. Ebben az értelemben pedig a kötet legtöbb írása igencsak követésre méltó nyomkeresőnek bizonyul. Hankiss Elemér vagy S. Nagy Katalin, Hoppál Mihály és Gazda Klára, Ekler Dezső és Nagy István, Ecsedy Ildikó és Fabiny Tibor, Forgács Iván és Újvári Edit, Bagdy Emőke és Süle Ferenc elemzései egy-egy példa körüljárásával mutatják be, hogy a szociológia és a művészettörténet, a folklorisztika és az építészet-szemiotika, a kultúrtörténet, az irodalom- és a filmelemzés vagy éppen a pszichológia (s az elsőként említett tanulmányok elemzési példáit is hozzávéve: a tánc-szemiotika, a stilisztika és a kulturális antropológia) miként is nyúl szimbólumokhoz, hogyan értelmezi őket. S ekképpen létrejön az az interdiszciplináris körkép is, ami kötetünk egyik célja volt. Úgy tűnik azonban, hogy a kötetnek van egy ennél is izgalmasabb, előre nem várt hozadéka. Ahogy gyűltek az elkészült tanulmányok, kitűnt, hogy közöttük tematikus és szemléleti összefüggések, összekötő indák rajzolódnak ki, s ha az anyagot ezekre fűzzük fel, a szimbolizációproblematikának egy új, az első kötetben hangsúlyt nem kapott oldala kerül előtérbe. Ott azt emeltük ki, hogy a szimbólumokat és magát a szimbolizációs folyamatot nagyon sokféleképpen lehet megközelíteni, oly sok módon, hogy ezek káoszában eltéved az, aki biztos kiindulópontot keres, s megfeneklik már a definíciós szándék is. A sokféleség most is jelen van, kiemelkedik azonban egy olyan kettősség; amely a mi korunk egyik legfőbb szemléleti meghatározójának tűnik, s ezért - minden előzetes szerkesztői elképzeléstől függetlenül - e kötet legadekvátabb szervezőelvéül kínálkozik.