Közel 200 fekete-fehér és 100 színes fotóval gazdagon illusztrált kiadás.
ELŐSZÓ
Amióta Henri Rousseau Alvó cigánylányának a varázsa izgalomba hozta Párizst, s a szürrealista szemlélet számára felkínálta az álom és látomás birodalmát - az egész világon van naiv művészet. Addig is volt, csak esetleg másképpen nevezték, vagy nem tudtak róla. Most azonban, a századfordulón s azt követően ott is megjelent, ahol addig nem létezett.
Ez az új művészeti ág (mert nem tekinthető csupán stílusirányzatnak) pontosan akkor merül fel a mélyből, amikor a művészeteknek (valamennyinek) ki kell lépniük hagyományos, több évezredes medrükből, ahogy Kepes György megfogalmazta: "a világ új képének" meg kellett teremteni a megfelelő "látás nyelvét", de ebből az új művészeti valóságból egy szál vezetéknek vissza kellett indáznia, kanyarodnia a kiindulóponthoz: a varázserejű felidézés létszükségletéhez. A különbség "csupán" annyi (pontosabban a különbség éppen 180 fokos), hogy a fizikai-egzisztenciális megmaradás érdekében végzett szertartás célja most a lelki-szellemi túlélés biztosítása.
-
Banner Zoltán erdélyi művészettörténész és művészeti író több évtizedes kutató és gyűjtőmunkáját összegzi ebben az egyszerre derűs, groteszk, drámai, tudományos és költői képeskönyvben, melynek kézirata 1994-ben elnyerte a Magyar Könyv Alapítvány pályázatának fődíját.
A naiv művészet témakörében - Magyarországon és Európában - e műfajban az utóbbi időben amúgyis ritkán megjelenő irodalomhoz szolgáltat felfedezés erejű példát a huszadik századi erdélyi magyar naiv művészet. Hiszen az egész világon főként festészete és részben szobrászata révén számontartott naiv-laikus alkotótevékenység a magyar kultúrának ebben a legszínesebb régiójában, Erdélyben, kiterjed a legkülönbözőbb nyersanyagokból dolgozó kézműves és háziipari mesterségek - szövés, varrás, fazekasság, kovácsmesterség, csipkeverés, gyékény-, háncs-, vessző-, raffiakötés stb. körére is. De kiemelkedően gazdag és kifejezésben rendkívül változatos az erdélyi népi szobrászat, amely a kisplasztikától a fejfaállításon keresztül a monumentális műfajokig a plasztikai ábrázolás valamennyi területén virágzik. Mindezt lenyűgöző erővel szemlélteti az a közel 100 színes és majdnem 200 fekete-fehér fotó, amely a naívi és népi alkotás jövőjére is eredeti módon kitekintő szerző szövegét kíséri.
Banner Zoltán látványos, szép könyvén át a millecentenáriumi ünnepségekre hozzánk vagy hazalátogató külföldi olvasó-néző is közelről és mélyre pillanthat a magyarság jelenkori szellemi arculatába.
"Lenyűgöző könyv egy lenyűgöző témáról. Rengeteget tanulhatunk belőle" - dr. Jane Goodall Számos rítus kíséri ősidők óta az emberek életét: titkos beavatások, világraszóló esküvők, mágikus eljár...
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
2 660 Ft
Eredeti ár: 2 800 Ft
Online ár:
2 890 Ft
Eredeti ár: 3 400 Ft