Harminc éve tevékenykedik a pénzügyek világban: miután 1976-ban elvégezte a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemet, első munkahelyéül az Állami Fejlesztési Bankot választotta. Később dolgozott állami és magán-, hazai és külföldi pénzintézetnél, a budapesti és londoni tőzsdén, állt a magyar Pénzügyminisztérium élén, majd hat évig vezette a Magyar Nemzeti Bankot.
Járai Zsigmond a pénzügyek világában eltöltött három évtized után úgy gondolta, hasznos lehet, ha megpróbálja bevezetni az olvasót minden tőzsdések atyja, André Kostolanyi szavaival szólva a "pénz és tőzsde csodavilágába.
"Medgyessy Pétert Gyurcsány Ferenc váltotta a miniszterelnöki székben, ő pedig úgy gondolhatta híreim szerint szűk körökben ezt ki is mondta , hogy elődje gyenge kezű volt, mert nem tudott eltávolítani; no, majd ő megmutatja! Támadás támadást követett, míg végül a kormány belefogott a jegybanktörvény módosításába, az MNB függetlenségének ha nem is a felszámolásába, de egyértelmű megsértésébe. Úgy okoskodtak, hogy ha már nem tudnak lemondatni bár azért e törekvésüket sem adták fel, legalább átveszik a hatalmat a bank legfőbb döntéshozó testületében, a Monetáris Tanácsban."
"A jegybanktörvény 2004 végi módosítása fontos tanulsággal szolgált. A rendszerváltás óta nemigen találkoztam ekkora képmutatással a függetlenség megsértését annak megerősítésével próbálták indokolni, a demokratikus és a civilizációs normák ilyen fokú mellőzésével, a törvény betűjének és szellemének ilyen mértékű szétválasztásával. Ilyesmire még a nyolcvanas években is ritkán volt példa."
(Részletek a kötetből)
Jövőd ígérete úgy vetül eléd, ahogy a távolba vesző út kanyarog a vándor előtt. Utad vágyakkal van kikövezve, melyeket meg akarsz valósítani. Ahhoz, hogy valóra váltsd az álmaidat, meg kell tanuln...
Online ár:
3 392 Ft
Eredeti ár: 3 990 Ft
Online ár:
5 096 Ft
Eredeti ár: 5 995 Ft
Online ár:
6 715 Ft
Eredeti ár: 7 900 Ft
Online ár:
3 325 Ft
Eredeti ár: 3 499 Ft
Online ár:
5 092 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
Online ár:
8 309 Ft
Eredeti ár: 9 775 Ft